A nevem Taiki Kageya. Lassacskán a harmincat verem, bár ehhez még kell három év. A munkám… érdekes. Egy maffiafőnök fiának testőre vagyok, nevén nevezve az illetőt: Takeshi Yamahashi. Régóta dolgozom mellette, szóval láttam már mindent megélni. Szerelmet, a szerelme elvesztését, majd újra szerelembe esni, hibát elkövetni, kegyetlenné válni, majd visszaváltozni. Még egy amnéziát is megélt, bár az nem tartott hosszú ideig.

Volt egy párja. Szerette nagyon, ahogy a fiú is, de egyszerűen… tönkrement mellette. Mind lelkileg, mind testileg. A fiú drogos volt, így elküldte elvonóra. Én ekkortájt mondtam fel neki – nem hivatalosan. Beszélgettünk a párjával, és valami olyat említettem meg, amit nem kellett volna, s erre úgy válaszolt, ahogy nem szabadott volna. A fiú öngyilkosságot kísérelt meg, de Takeshi megállította. Azonban így is megtörtént a baj. A fiú megcsúszott, ez az ostoba meg utánaugrott. Megmentette a fiút, de önmaga…

A balesetben eltört a gerince, ami még nem is lett volna olyan nagy gond, ha a fiú nem rázza meg… Elszakadtak az idegek, és lebénult. Utána pár hónapra különváltak, Takeshi akaratából, de túlzottan szerette. Viszont újra összejöttek. Takeshi ekkor kezdett magába fordulni, az állapota is rohamosan romlott, de nem mutatta. Takeshi megváltozott. Végül az én ráhatásomnak is köszönhetően, szakítottak. Most pedig itt van egyedül. De mintha semmi sem változott volna. Vajon tényleg szerette? Igen, tényleg szerette, hiszen nem hullajtana érte könnyeket.

 

Az én szerelmi életem? Nem volt, nem is lesz. Néha elmentem egy bárba, felszedtem valakit, aztán másnap reggel az ágyamban ébredtem egyedül. Emellett a munka mellett nem akartam, túl veszélyes lett volna.

A napok teltek. Takeshi fekete haja újra csillogni kezdett, lassan kék szemeibe is visszatért a fény, még a sápadt bőre is élettelibb lett. Hiába szerette, ez a kapcsolat tönkretette volna. Végül Takeshihez költöztem. Túl nyűgös volt átutazni a városon. Bár a munkaidőm kezdete megmaradt. Takeshi a reggeli teendőket mind egymaga csinálta meg, pedig senki nem vetette volna a szemére, ha segítséget kér, de ő nem ilyen volt. Nem szerette, ha helyette megcsináltak dolgokat, amire ő is képes volt. Épp ezért gyakran cserélt felszolgáló személyzetet, mert nem tudták ezt megérteni. Félelmetes volt látni, hogy ő még így is vezéregyéniség volt, kinézetre is. Pedig egy tolókocsiban ülő embert alapból sajnálnak az emberek.

Ahogy hozzáköltöztem egyre többet kezdtünk el beszélgetni, egyre felszabadultabb lett, olyan, akár régen. Sokat viccelődött azzal, hogy lebénult, de már nem volt miatta szomorú. Nem volt hajlandó foglalkozni vele.

- Imádom, amikor elkalandozol – szólt közbe. Hirtelen felpislogtam. – Ha legalább tudnám, hogy van valakid és róla álmodsz! – kuncogott fel.

- Tudod jól, hogy nem az én reszortom beleszeretni valakibe – kacsintottam rá. Észre sem vettem, hogy elbambultam.

- Tudom – nevetett fel, majd ahogy elhalkult a földet kezdte bámulni.

 

Már este volt, s igazából lejárt a munkaidőm, de ott voltam még nála. Jobb dolgom így sem volt. Szerencsétlenkedett egy sort, de aznap semmi sem akart összejönni neki, hogy normálisan kiszálljon a tolókocsiból. Elmosolyodtam, s hozzá lépkedtem. A térde és a háta alá nyúltam és felemeltem. Jó súlyban volt, s ezt nem kicsit megéreztem. Félre értés ne essék, egy kiló felesleg nem volt rajta, de az izomnak is van ám súlya. Befektettem az ágyba, de az utolsó mozdulat elég sutára sikerült. Ahogy fel akartam egyenesedni megakadt valami a lábamba és hogy, hogy nem, előre buktam. Feltornáztam magam, s belenéztem a szemeibe. El akartam rebegni egy „bocs”-t, de csak addig jutottam, hogy kinyitottam a szám.

Az agyam kikapcsolt pár pillanatra, ahogy neki is, s megcsókoltam, s ő is vissza. Nem finomkodtunk a csókkal, felesleges lett volna. Nekem pedig felelevenített egy emléket, amikor először csókoltam meg. Érthető okokból Takeshi nem tudta úgy szeretni a párját, ahogy mindenki más is. Felvetette az ötletet, hogy mi lenne, ha én tölteném be ezt a szerepet. Hogy volt, hogy nem, végül megtörtént, de ő is ott volt. Ő is kényeztette a párját, így nem éreztem úgy, mintha a párja megcsalta volna őt. Egy hirtelen jött ötlettől megcsókoltam. Olyan szenvedélyesen mozgattam a nyelvem a szájában, ahogy a farkam lent a párjában. Zihálva nézett a szemembe, én pedig elvesztem bennük. Annyira gyönyörűek voltak.

- Tai…

- Ne mondj semmit – tettem az ujjam a szájára. Végig egymás szemébe néztünk.

Hosszan meredtünk egymás szemébe, keresve a választ a fel nem tett kérdésekre. Vajon mire gondolhat most? Miért csináltam és ő miért csinálta? Miért viszonozta a csókot, mikor csak úgy megesett? Hirtelen Take olyasmit tett, amire életemben nem számítottam. Nagyobbra nyitotta a száját, s bekapta az ujjam. Halkan felnyögtem. Mi az isten?! Hirtelen kiengedte az ajkai közül az ujjaim és gonosz vigyorral nézett rám. Élvezte, hogy megdöbbentett.

- Most nem akarsz játszani? Unalmas vagy – súgta provokatívan.

- Játszanék, de nem éreznéd. Úgy pedig nincs értelme.

- Mi lenne, ha inkább kipróbálnád, duma helyett? – kérdezte mosolyogva, miközben lenyúlt a nadrágomhoz. – Ha már úgyis beindítottalak. – Felszisszentem az érintésre. Igaza volt, beindított, de ez még nem volt elég, hogy ne bírjak leállni. A fülemhez hajolt. – A kezeléseknek hála, érzem a lábaim, de mozgatni nem tudom.

- Ezt miért nem mondtad el?

- Miért, akkor előbb megdugtál volna?

- Ne beszélj úgy, mintha már megdugtalak volna, és nem! Most se foglak megdugni! - mondtam határozottan. Felnevetett.

- Akkor leszállnál rólam?

Hirtelen pattantam fel róla, s ki is mentem a szobából. Ezek után a szobámba ballagtam. Úristen. Majdnem megfektettem a maffia vezérének fiát! Mivel kiléptem, így nem láthattam Takeshit, ahogy elkomorodik, majd elfekszik az ágyon. Vajon hogy alakultak volna a dolgok, ha vevő vagyok a kihívására? Hát, valószínűleg nem úgy, ahogy ezek után történt.

Másnap Takeshi elszántabbnak tetszett, mint általában. Nem láttam olyannak, már jó ideje, de örültem, hogy kezdi visszanyerni a teljes fényét. Napról-napra egyre jobban nézett ki, többet mosolygott. Nekem pedig le sem esett, hogy mire megy ki a játék. Nem egyszer rajta felejtettem a szemem. Nem egyszer akadt össze a pillantásunk, amit én, akár egy szerelmes tini, rögtön el is kaptam. Mi a fene van velem? Attól az esettől kezdve, próbáltam nem ott lenni, amikor az ágyába mászik. Nem akartam még egy olyan kínos pillanatot. Azonban nem csinálhattam az idők végezetéig. Késő este volt, mindketten fáradtak voltunk, de Takeshi, még tőlem is fáradtabb volt. Már az autóban elnyomta az álom, így nekem kellett felvinnem az emeletre. Mindketten szmokingot viseltünk, ő egy feketét, fehér inggel és a szemeivel megegyező színű nyakkendőt. Rajtam pedig egy grafitszürke öltöny volt, szintén fehér inggel és egy fekete nyakkendővel. Nem szerettem ezt a szerelést, mert ezt csak akkor vettük fel, ha valami fontosabb összejövetel volt.

Viszont Take még így is megvillogtatta tudását. Így is bomlottak utána a nők, a férfiak, pedig félve tartották meg a két lépés távolságot. Honnan tudtam, hogy nem tőlem, hanem Takeshitől félnek? Onnan, hogy amíg valami frissítő után néztem, addig még messzebb léptek tőle. Én voltam a szelídítő tényező. Igazából, nekem sohasem mutatta meg a fenyegető oldalát, így nem féltem tőle. Tudtam, hogy meddig mehetek el.

Elballagtam vele a szobájához. Ahogy kinyitottam az ajtaját, éreztem, hogy felkelt, mivel közelebb húzódott. Elmosolyodtam, s bevittem. Lefektettem az ágyra, de ahogy fel akartam emelkedni átölelte a nyakam és az ajkaimra tapadt. Ledöbbentem… Elvált tőlem és komolyan a szemembe nézett.

- Akarlak.

- De, nem is érzel… - Dühösen nézett a szemembe. Megragadta a kezem, s a combjára vezette.

- „Rajzolj rá” egy számot. Bebizonyítom, hogy igenis érzek!

- Rendben! – morogtam, s teljesítettem a kérését. Elmosolyodott.

- Ezt szeretnéd, vagy mi?

- Hogy mi? – kérdeztem meglepetten, aztán leesett. Hatvankilencet „rajzoltam” a combjára. Elvörösödtem. – Nem!

- Tai… Hagy, érezzem magam élőnek. Kérlek!

- Miért akarod ennyire?

- Mert téged akarlak. Magamnak. Csakis magamnak.

- De ez… - Felsóhajtott, közben pedig elengedett. Keserű mosoly szaladt az ajkaira. Miért tűnik olyan csalódottnak? Valahogy eszembe jutottak az elmúlt napok. Take miattam volt olyan, amilyen? Hiszen az előző párját is ezzel a módszerrel csábította magához.

- Rendben, többé nem hozom fel.

Hirtelen nem tudtam, mit kéne tennem, így inkább felálltam róla. Megkérdeztem, hogy segítsek-e, de nemet intett. Jobbnak láttam magára hagyni, így leléptem. Másnap Take ugyanolyan volt, amilyen addig is. Dolgozott, „sétált”, mosolygott, én pedig álltam mellette, mint egy bot. Nem telt bele pár nap, Takeshi a kezembe nyomott egy borítékot, nekem címezve. Meglepetten néztem rá, végül kinyitottam. A borítékban a fizetésem nem hivatalos része, a biztosítási pótlék és egy felmondó nyilatkozat volt.

- Te teljesen megőrültél? – kérdeztem dühösen.

- Nem. Van új testőröm – mondta a szemembe nézve. – Olyan emberré kell válnom, aki mellett amúgy sem maradnál meg. Apám beteg, a végét járja. Nem halasztgathatom tovább.

- Akkor mi volt az a magadnak akarsz szöveg pár napja? – kérdeztem dühösen.

- Miről beszélsz? – kérdezte teljesen meglepetten. Eltátottam a szám.

- Komolyan hihetetlen vagy – morogtam az orrom alatt. Bezártam a borítékot, majd sarkon fordultam. – Ég veled, Takeshi!

 

Fél év telt el, mióta otthagytam Takeshit. Azóta nincs hírem felőle. Időközben összejöttem valakivel, de nem működött. Elszoktam a kinti élettől, és nem igazán tudtam visszailleszkedni. Egyik nap megláttam két srácot, akiről tudtam, hogy a főnök alatt dolgoznak. A beszélgetésükből leszűrtem, hogy a főnök már jól van, ahogy azt is, hogy Takeshi hazudott. Semmiféle új testőre sincs. Aztán tovább beszélgettek a fekete hajúról.

- Láttad mostanában? Szörnyen néz ki.

- Hát egy ilyen műtét után, ki nézne ki jól? Örülhet, hogy életben maradt.

Micsoda? Takeshi… megműttette magát? De hát… az egy nagyon kockázatos műtét! Hogy vállalhatta be?

A lábaim önmaguktól indultak meg.

Rohantam a házhoz, s mint egy őrült csengetni kezdtem. Végül már döngettem az ajtót, hogy nyissa ki, de a hangja megállított. Kikiáltott, hogy legyek türelemmel, én pedig a legrosszabbra gondoltam. A dokik megmondták, hogy ezt nagyon veszélyes műteni. Nagyon kevés volt az esélye, hogy sikeres legyen, ahogy arra is kevés esélye volt, hogy a műtét után életben maradjon. A doki szerint még az is lehetséges, hogy a műtét még ront a helyzeten, Take épp ezért nem ment bele az egészbe. Inkább élt.

Nehezen nyílt az ajtó, s megpillantottam benne őt. Sápadtabb volt, mint valaha. Haja kócosan meredt mindenfelé, arcán fájdalom szikrái tükröződtek. Azonban állt. Bizonytalanul ugyan, de állt. Végigmért, majd kihúzta magát.

- Mit szeretnél?

- Én… - Nem tudtam mit kinyögni. Elé léptem és hirtelen átöleltem. A hirtelen mozdulattól megbicsaklott, s majdnem a földön terült el, de megtartottam.

- Engedj el! – próbált eltolni magától. – Tai! Hallasz?

- Féltettelek… most hallottam, hogy volt műtéted és nem nézel ki valami jól… - Ledermedt, majd megfogta a vállam és felhúzta magát valamennyire, majd átölelte a nyakam.

- Kikérem magamnak. Én még így is remekül nézek ki – mondta halkan.

Egy apró könnycsepp csordult végig az arcomon. Take hátralépdelt velem, s becsukta az ajtót. Pár lépés után, azonban hirtelen eltűnt a kezeim közül. Felnéztem, s megláttam, ahogy a tolószékében ült. Elmosolyodott, s elmondta, hogy még kímélnie kell a lábát, de könnyebb így ajtót nyitni. Hátra gurult, majd a nappali felé vette az irányt. Épp az ebédjében zavartam meg. Leült enni, s jobb híján én is leültem. Rám pillantott.

- Kérsz?- kérdezte felém nyújtva egy falatot. Megráztam a fejem. – Miért jöttél?

- Miért mondtál fel nekem?

- Miért ne? – kérdezett vissza, de mielőtt feldühödtem volna válaszolt. – Te az a fajta ember vagy, akinek felesége lesz, gyerekei és egy boldog élete. De mindehhez az kell, hogy ne ebben a világban élj. Meg persze, hogy ne legyél mellettem. Nem akartam tönkretenni az életed.

- Mégis miről beszélsz? Hogyan tetted volna tönkre az életem? – kérdeztem. Elrágott egy falatot, majd letette az evőeszközöket. Gyorsan mozdult. Biztos voltam benne, hogy rettenetesen fájt, mégis megmutatta. Az orrunk majdnem összeért, olyan közel hajolt, majd a következő pillanatban minden molekula kiszorult közöttünk. Az ajkaimra tapadt.

- Találd ki. – Ezzel vissza is ült. Innentől kezdve csendben maradtam, ő pedig elfogyasztotta az előtte lévő ételt. Ahogy végzet, rám nézett. – Van valami, amit szeretnél megbeszélni, vagy kifáradnál?

- Nem, nincs. – Takeshi bólintott, s az ajtóhoz indult. Halkan lépdeltem mögötte, de minden porcikám a maradást kívánta. Takeshi kiszállt a székből, így felmérhettem őt újra. Ennyi elég is volt. Vágytam rá, ez elég világos volt. – Takeshi – leheltem magam elé, de ő tisztán hallotta. Már majdnem elfordította a kulcsot, de megfordult. Szólásra nyitotta a száját, de én lecsaptam rájuk, s elhallgattattam.

Azonnal viszonozta a csókot, s megkapaszkodott a karomban. Még mindig erőtlenek voltak a lábai. Ez az idő sok izmot elsorvasztott, hiába mozgattam, avagy mozgatta át őket naponta. Elkezdett a szobája felé tolni. A lábammal arrébb löktem a tolószéket, s engedelmesen lépkedtem a szobája felé. Kezem az inge alá tévedt, míg nyelve a számban járt. Éreztem, hogy akar engem, s én is akartam őt. Vajon csak a pillanat heve, vagy… tényleg úgy akar engem? Nem volt sok időm gondolkodni, mivel a lábai felmondták a szolgálatot, de utána kaptam. Zihálva meredt rám. Én is szuszogtam a levegőhiánytól, de semmi egyéb. Elmosolyodtam, majd felkaptam. Lábaival félig átkulcsolta a derekam, így könnyű szerrel megtartottam. A szobája felé lépdeltem, de nem igazán haladtunk. Úgy falta az ajkaim, mintha ténylegesen meg akart volna enni. Harapdálta az ajkaim, amit élveztem. Lassan már sebesre harapdálta a számat, de nem érdekelt. Ellentámadásba kezdtem, amit apró nyögésekkel jutalmazott. Végigfektettem az ágyon, akár egy porcelánbabát.

- Ha most óvatoskodni fogsz, megöllek!

- Nem volt szándékomban, hogy finomkodjak szex közben. De azért figyelni fogok – vigyorodtam el.

Kinyújtotta a kezeit, s kigombolta az ingem. Lassan haladt, s minden felszabadított bőrfelületet megcsókolt. Amikor az utolsóval is végzett, nem húzódott el, hanem belecsókolt a köldökömbe. Halkan felnyögtem a ténykedésére, mire hirtelen fordított, így ő került felülre. Valahogy sejtettem, hogy ez lesz a vége, de nem bántam. Nadrágon keresztül csókokat nyomott meredező férfiasságomra, amitől még szűkebb lett a gatyám. Kitalálta a gondolataim, így elkezdte kibontani a nadrágom, de nem vette le rólam. Körmeivel cirógatott tovább a vékony anyagon keresztül. Az érzésre le kellett hunynom a szemeim, hihetetlenül jó érzés volt, de többet akartam. Ám mielőtt bármit is tehettem volna, Take lehúzta a nadrágom, az alsónadrágommal együtt. Kezei közé fogta, s egy apró puszit hintett a végére. Felnézett rám, s így folytatta lefelé az útját. Vágytól ködös szemekkel figyeltem, ahogy az őrületbe próbált kergetni. Végül lehunyta a szemét és rábukott. Jutalma egy hangos nyögés volt, amit sok kisebb követett.

Felrántottam és megcsókoltam. Elkezdtem lehámozni róla is a megmaradt ruháit. Ő is elég rendesen be volt indulva. Lesimítottam a mellkasára, majd végig a kockák közt. Halkan felsóhajtott, s belesimult az érintésembe.

- Akarlak – súgta rekedtes hangon.

- Akkor mire vársz? – kérdeztem az ajkaira suttogva. Nekem elég egyértelmű volt, hogy ő vezet.

- Rád – vigyorgott. Pislogtam párat, mire megelégelte a helyzetet. Feltornázta magát félig ülő helyzetbe, majd magába vezette a nemesebbik felem. Először csak félig fogadott magába, de ahogy elnéztem az arckifejezését, nem volt egy kellemes érzés. Felnyögtem, ahogy megéreztem magam körül. Fordítottam magunkon, s megcsókoltam.

- Ne légy ennyire türelmetlen. Így rohadtul fog fájni – súgtam a fülébe, közben pedig a fiókjában keresgéltem. Nem találtam csak testápolót, de most megteszi. Az ujjaimra kentem, majd a bejáratához vezettem az ujjaim. – Hideg lesz – súgtam a fülébe. Bólintott, vágytól ködös szemekkel nézett fel rám. Miközben tágítottam, halkan nyögdécselt, de végig engem nézett, s így én sem tudtam elszakadni a tekintetétől.

- Mi-miért jöttél vissza? – kérdezte nyögdécselve.

- Aggódni kezdtem – mondtam halkan, s a nyakát kezdtem kóstolgatni. – Azon járt az eszem, hogy mi lehet veled, erre az orrom előtt beszéltek róla, hogy nem vagy épp a helyzet magaslatán. Nem bírtam ülve maradni – ismertem be. Világéletünkben barátok voltunk. Amikor kiderült, hogy ki is ő, és hogy én testőrnek tanultam… Valahogy egyértelmű lett, hogy én leszek a testőre.

- Miért?

- Hogy miért? – kérdeztem és megálltam egy pillanatra. Jól láthatóan nem tetszett neki. Elmosolyodtam. – Ezt most akarod megbeszélni?

- Nem! És ne merj megállni még egyszer! – morogta türelmetlenül.

Nem csak ő volt türelmetlen. A farkam iszonyatosan lüktetett. Magamra kentem a testápolóból, majd hasra fordítottam. Ahhoz az édes kis lyukhoz vezettem magam, s megadtam, amire mindketten vágytunk. Takeshi hangosan felkiáltott, háta ívben megfeszült. Egyik kezemmel a merev tagjára simítottam, míg a másikkal a mellkasát jártam be. Hátratolta a csípőjét, így még jobban elmerültem benne, egyszerűen csodás érzés volt.

Nem sok kellett a kielégüléshez. Mindketten eléggé ki voltunk éhezve egy jó kis szexre. Egymás nevét kiáltva élveztünk el.

Lerogytam Takeshi mellé. Mindketten ziháltunk, legfőként ő. Oldalra fordultam, s kisimítottam egy tincset az arcából. Nem tudtam volna megmondani, hogy ő tényleg a maffiavezér fia és a leendő örökös. Olyan boldogság terült el az arcán… Felém nézett, majd az oldalára fordulva, mellém vackolta magát.

- Sajnálom, hogy ilyet mondok, de… - súgta bizonytalanul. – szeretlek.

- Hogy mondtad? – kérdeztem teljes döbbenettel.

- Szeretlek. Nem tudom mióta. Csak egyszerűen te jársz a fejemben, jó ideje…

- Legalább levettem a cipőmet? – poénkodtam el zavaromban pár pillanat csend után. Nem tudom, hogy kellett volna reagálnom.

- Nem – mondta mosolyogva. – Ami azt illeti csupa sár volt a cipőd – mondta mosolyogva, s feltornázta magát. – Ha el akarod felejteni ezt az egészet, megértem. De! Ezt reggelig tedd el. Ha el akarod felejteni, reggel, amint felkelsz, tűnj el.

- Ssss – intettem csendre, s lehúztam magam mellé. Egy apró csókot nyomtam a homlokára. – Aludj.

 

Másnap reggel, szokás szerint ébredtem. Takeshi még aludt, de eszem ágában sem volt felkelni mellőle. Már régen éreztem, hogy vonzódom hozzá, de Miatta nem akartam. S az után a csók után, csak rosszabb volt a helyzet. Akartam őt, de nem akartam elszomorítani. Amikor azt mondta, hogy akar engem, azt hittem, hogy csak miattam csinálja az egészet, hogy észrevette, hogyan érzek iránta. Vajon mióta?

- Ne… menj – motyogta álmában, s egy könnycsepp buggyant ki. Lágyan letöröltem a cseppet az ujjaimmal.

- Nem megyek – súgtam a fülébe, mire kipattantak a szemei. Időben kaptam félre a fejem, így nem fejelt le. – Hé! Azért óvatosabban! – kuncogtam. – A végén lefejelsz.

- Tai… te még…

- Itt vagyok, és nem is megyek el – mosolyodtam el. – Ha őszinte akarok lenni, már régóta nem csak barátként nézek rád. Úgy néz ki, nekem nehezebb volt beismernem. – Takeshi elmosolyodott, majd közelebb hajolt és meg akart csókolni, de megdermedt. Fájdalom cikázott végig a gerincén. – Take! – kiáltottam aggódva. – Jól vagy?

- Úgy nézek ki? – morogta. – Gyógyszer! – mutatott a szekrényére. Elvettem a levelet. Nem sok hiányzott belőle. Takeshi sietve bevette, s elterült az ágyon. – Kibaszottul tud fájni…

- Elhiszem – mondtam mosolyogva, s a hátára nyomtam egy csókot. Az apja szigorú nevelést adott, ami meg is látszott. A háta tele volt hegekkel. – Hozzak valamit? – kérdeztem.

Időközben felkaptam magamra egy alsónadrágot, de más nem volt rajtam. Feleslegesnek tartottam, de igazából elkélt volna… Cipőkoppanást hallottunk az ajtóból, amire mindketten felnéztünk. Takeshi apja állt a küszöbön, s hüledezve meredt ránk. Ajjaj! Ebből baj lesz… Takeshi apja soha nem fogadta el, hogy a fia meleg. Az előző párját is bőszen titkolta, habár az apja tudott róla.

- Tai. Öltözz fel, és készíts egy teát – adta ki a parancsot Takeshi, miközben fél szemmel felpillantott rám. Hirtelen hátborzongatóan fagyossá váltak a szemei. Csak bólintani tudtam. Felkaptam a ruháim, majd egyenes háttal kisétáltam. Ahogy becsukódott az ajtó, görcsbe ugrott a gyomrom. Mi ez? Mi ez a tekintet? Egyenesen megrémültem tőle!

 

Lefőztem a teát, majd bevittem nekik. Takeshi az ágyában ült, még mindig meztelenül, de az alsóbb feleket eltakarta a takaró. Egyenesen ült, pedig iszonyúan fájhatott neki. Maga mellé hívott a tekintetével, s én maradtam. Valahogy sikerült kiharcolnia, hogy az apja elfogadja a helyzetet, bár nem volt könnyű helyzet, és nem is igazán nyerte meg a vitát.

Az apja egyszerűen kiviharzott a szobából, amikor látta, hogy fia mennyire hajthatatlan. Alig lépett ki a szobából, Takeshi háta mögé nyúltam, s segítettem neki elfeküdni. Nélkülem egyszerűen hátrazuhant volna, azt pedig nem kellett volna a tegnap esti után. Csodálkozom, hogy egyáltalán eddig kibírta.

- Ezt meg kell innod – nyomtam a kezébe a teát, amibe jó adag fájdalomcsillapítót tettem.

- Valaha elfogadja az öreg, hogy nem a jó oldalon játszok? – kérdezte poénkodva. Elmosolyodtam, s megráztam a fejem. Reménytelen. Félig felültettem, majd megitattam vele a teát. – El akarsz kábítani?

- Csak nem akarom, hogy ennyire fájjon.

- Apám észre sem vette!

- De én igen – csókoltam meg. – Pihenj. Figyelmeztetlek, jobban jártál volna, ha nem jövök vissza. Így most pihenésre leszel kényszerítve – kacsintottam rá.

- Hát… ha néha tartunk egy kis tornát, akkor nem bánom – vigyorgott.

 

 

Évekkel később

 

Takeshi leguggolt a sírhoz, s egy csokor virágot helyezett rá. Tüdejéből egy szomorú sóhaj szakadt fel. Egy hosszú nap állt a háta mögött, de ő mégis eljött. Hiszen ma volt az évfordulója annak, hogy az apja végső nyugalomra tért. Én messziről figyeltem a környéket, Takeshi nem szerette, ha vele megyek. Bár az utolsó hónapokban az apja elfogadta, hogy az egyetlen fiának nem lesznek utódai, és hogy egy másik férfi mellett fogja leélni az életét, mégis tiszteletben tartotta, hogy apja nem békélt meg teljesen a helyzettel. De mennyire tévedett. Istenem, mennyire tévedett!

Az apja, még mielőtt Takeshivel beszélt volna, eljött hozzám és beszélgetett velem. Végül rám nézett és két kérdést szegezett nekem: „komolyan gondolod Takeshivel?” Persze, hogy igen volt a válaszom. A második kérdés pedig az volt, hogy? „boldoggá tudod őt tenni?” Erre nem tudtam válaszolni. Pár percig csendbe burkolóztam, majd elmondtam, hogy nem vagyok benne biztos, de mindent megteszek ennek érdekében. Erre az öreg elmosolyodott, s megveregette a vállam. Neki ennyi elég volt, hogy áldását adja a kapcsolatunkra. Elmondása szerint, azért nem nyugodott bele fia melegségébe, mert eddig senki mellett nem látta boldognak a fiát. Még Mellette sem, pedig rá még én is azt mondta, hogy szerette.

- Mehetünk – lépdelt felém Takeshi. Járása egyenes volt, tekintélyt parancsoló. Egyszerűen bárki megmondta volna róla, hogy ő egy nagyfőnök. Kivéve az ágyban. Ott én vagyok!

- Igenis – vigyorogtam, s kinyitottam az ajtót neki. Felvonta a szemöldökét, nem értette a viselkedésem. Beült, én pedig mellé.

- Mit vigyorog, Kageya?

- Semmit, uram. Igazán semmit. – A szemeit forgatta, majd kifelé kezdett bámulni. Az eső cseperegni kezdett, halkan verte az autó tetejét. Közelebb húzódtam, s a combjára simítottam a kezem, mire felém fordult. Rögvest az ajkaira martam, s szenvedélyesen kezdtem csókolni. – Arra gondoltam, hogy mennyire szeretem magát, uram – súgtam.

- Igen, és ezt el is higgyem? – vonta fel a szemöldökét, s szkeptikusan vizsgált. Nekem támasztotta a talpát, s eltaszított magától, de én fogtam a bokáját. – Esetleg akar valamit, Kageya?

Elmosolyodtam, s lassú mozdulatokkal felsimította a lábán, majd le, s lehúzta a cipőjét és a zokniját. A talpát kezdtem masszírozni, de még mindig tartózkodóan bámult rám. Egy ponton simítottam végig, mire hatalmasat ugrott, s lehunyta a szemeit. Láthatóan fájt neki az a pont. Felsóhajtottam, s gyengéden kezdtem masszírozni, míg jól eső szusszanásokat nem hallottam tőle. Áttértem a másik talpára is, majd miután már azt is élvezte belecsókoltam a talpába. Kissé elbűvölt szemekkel nézett rám, amiket rettenetesen imádtam, mert ilyenkor az esetek hetvenöt százalékában szex volt a jutalmam huszonnégy órán belül.

Takeshi hozzám hajolt, s szenvedélyesen megcsókolt.

- Szeretlek – súgta.

- Ahogy én is. – A szemeit forgatta, s felsóhajtott. Nem mondta ki, de volt valami baja. – Min durciztál be, már megint?

- Tai. Fogd be és gondolkozz. Utána tárgyalunk. – Visszavette a zokniját és a cipőjét, majd ahogy megállt kiszállt az autóból.

 

Ma még volt egy megbeszélése, egy pasival a heti drogszállítmányt, és persze annak elterjedését intézte. Elméletileg valami új szert hoztak be a piacra és arról tárgyalnak, hogy véglegesítsék-e a piacon. Míg a tárgyalás végére vártunk, engem megáldott a sors, a világ egyik legcserfesebb testőrével. A beszélgetésből kiderült, hogy van egy férjes szeretője, aki folyton panaszkodik neki mindenféléről. Mondhatom, összeillenek, hiszen most nekem panaszkodik arról, hogy a szeretője panaszkodik neki arról, hogy nem szereti a férje. Mondjuk, én ebbe nem hiszek. Ha valaki elvesz egy nőt és olyan sok ideig együtt van vele, mint ahogy ez a tag meséli, akkor biztosan szereti, csak lehet, hogy nem fejezi ki eléggé. Vagy esetleg nem mondja ki. A szemeimet forgattam, s elmondtam neki a véleményem. Hogy milyen ostobák tudnak lenni a nők! Ilyen kis dolgokon fennakadni.

Persze egyből mentegetni kezdte a nőt, hogy megérti, hiszen mindannyian szeretjük hallani, hogy a másik szeret, szépnek tart, egyéb bókokat hallani. Ellenkezni akartam, de el kellett hallgatnom, mert igaza volt. Én is szeretem hallani Takeshitől, hogy mennyire szeret. Szerencsére ebből nincs is hiány. Ajkaimra bárgyú mosoly szökött, s Takeshit figyeltem, ahogy komolyan társalog a vele szemben álló ügyfelével. Már nem is hallottam a mellettem lévő panaszkodását, teljesen lekötött az, hogy őt figyeljem.

Takeshi mintha csak megérezte volna, hogy nézem, felém fordult. Pár pillanatig a szemembe nézett, majd tüntetően elfordult. Összevontam a szemöldököm, mi a fene baja van?

A következő pillanatban akkorát csaptam a homlokomra, hogy még Takeshiék is felém fordultak az üveg másik oldaláról. Ez a baja! Hogy én magam nem mondom ki azt a bűvös „szeretlek” szót. Visszavonom, ne csak a nők a hülyék! A pasik is. Na, nem baj, majd este kiengesztelem ezernyi „szeretlek”-kel.

Nem tudom, mivel nem számoltam, hogy hányszor mondtam ki az éjjel, de láttam Takeshin, hogy mennyire boldoggá teszi, így már szinte automatikusan jött a számra és tényleg így is gondoltam. Szerettem őt, minden egyes hóbortjával, hajszálával, sejtjével.

Súgó Még nincs hozzászólás.