[Vámpírszerető]

– Jó reggelt! – ült le mellém az ágyra. – Bocs, hogy ezzel keltelek, de – itt megköszörülte a torkát – „… öltöztesd fel, és mondd meg neki, hogy a bálon felszolgálóként lesz jelen” – utánozta Zedekiah-t. Az arc, amit közben vágott, nevetésre késztetett. Pár másodpercig megpróbáltam visszatartani, aztán rájöttem, hogy képtelen vagyok rá, így kitört belőlem a nevetés. Győzelemittasan elmosolyodott, s ő is halkan nevetni kezdett.

– Köszönöm – mondtam hálásan.

– Nincs mit, de attól még tényleg ezt mondta – mondta komolyan. – Nem tudom, miért hasonlít a többihez. Rajtad nem is érezi, hogy vámpír lennél – sóhajtotta fáradtan.

– Három napja még nem is voltam az…

– Hogy mi? Akkor te… Akkor téged nemrég változtattak vámpírrá? – kérdezte lesápadt arccal.

– Igen – mondtam halkan, zavartan.

– Basszus… Ez baj – szívta a fogát. A szobában kezdett el fel s alá járkálni.

A szoba légköre egyre feszültebbé vált miatta, de én nem értettem, hogy miért, hisz jól voltam. Végül megállt és rám nézett. Felsóhajtott, majd felmászott az ágyra velem szemben. Elsöpörte a haját a nyakáról, így kínálva fel magát. Legősibb ösztöneim – már ha ezt lehet annak mondani – hajtottak előre, de Zedekiah szavai megállítottak. Összeszorítottam a szemeim és az álkapcsom, s eltoltam magamtól.

– Nem lehet… Megtiltotta – nyögtem a szavakat.

– Nem érdekel! – morogta. Így teljesen olyan hangja volt, mint testvérének.

– Nem lehet! – kiáltottam. – És nem is vágytam rá eddig! – Felvonta a szemöldökét, majd a lábaira ereszkedett.

– Rendben, de figyelni foglak. Ide vagy oda parancs, ha baj van, elviszlek. És beszélni fogok erről Zeddel.

Ezzel magamra hagyott. Megreggeliztem, majd felöltöztem. Ahogy kimentem, az egyik szolga máris mellettem termett, hogy elmagyarázza a dolgom. A konyhában kell segítenem, majd este a partyn a vendégek közt járnom, s felszolgálnom. Semmiségnek tűnt a feladat, de mint mindennek, ennek is megvolt a maga nehézsége. A nap folyamán többször is összetalálkoztam Eliottal, aki sehogy sem tudta elérni „őfelségét”, ahogy ő fogalmazott.

Én a nap folyamán kétszer találkoztam Zedekiah-val. Mint a többi felszolgáló, én is félreálltam és meghajoltam. Mindkét alkalommal, olyan szemeket meresztett rám, mintha minimum felségsértést követtem volna el, mégis megkímélték az életem. Ahogy most látom, soha nem fog megkedvelni, de nem is kell. Úgyis csak a játéka vagyok.

A party eljövetelével csak rosszabbá vált a helyzet. Már a vendégek is rossz szemmel néztek rám. Fergeteges! – morogtam magamban. Egy nő épp levett a tálcámról egy pohár pezsgőt, amikor valamilyen finom illatot éreztem meg a levegőben, ami magához hívott. Megfordultam, hogy elinduljak az illat felé, de egy átható tekintet megállásra késztetett.

Az ajkamba haraptam, majd szó nélkül elhagytam a termet. Egy szobába mentem, és magamra csuktam az ajtót. Az ajtónak dőltem, hogy lecsillapítsam a vérem. Az a finom illat valaki vére volt, ebben biztos vagyok.

Körbenéztem a szobában. Egy irodában voltam, mint minden szobában, itt is a pompa dominált, mindenhonnan a gazdagság sugárzott, de nem feszélyezett, ahogy ebben a légkörben kellett volna. Megfigyeltem a festményeket, volt pár igazi, de volt pár nagyon jó másolat is. Sokakat megtéveszthetett már a kép. Elmosolyodtam, vajon őt is megtévesztette? Megfordultam, s az asztalra néztem. Egy papíron ragadt meg a szemem. A vendégek listája volt.

– Megmondanád, mit keresel? – kérdezte fenyegető hangon Zedekiah.

– U-uram…– nyeltem egy nagyot, miközben megpördültem. Azt hiszem, nagyon nagy bajban vagyok… – Sajnálom, nem akarok semmi rosszat. – Hátraléptem, mivel időközben előttem termett.

– Remélem is – mondta, s közelebb húzott magához. – Miért érzem rajtad Eliot szagát? Csak nem felpróbált ő is?

– Nem! – találtam meg a hangom, néhány pillanatnyi döbbenet után. – Csak eligazított a szobámban tegnap! – Megpróbáltam ellépni, de semmi esélyem sem volt.

– Na, mi van, kicsi? Nem szeretsz játszani? – Felmordultam. Nem tudom, mi járt a fejemben, de előtte termettem, és durván megcsókoltam. Elmosolyodott, ez már tetszett neki. Kigombolta a nadrágját, majd letolt a földre. – Játszani akartál – mosolygott rám fölényesen –, akkor játsszunk.

Nyeltem egyet, ahogy kibontotta a vágyát a nadrágjából. Nem kellett mondania, mit szeretne. Kezeim közé fogtam, s simogatni kezdtem, majd mikor merevvé vált, köré zártam az ajkaim. Ösztönösen cselekedtem. Jutalmam a jóleső sóhajai voltak, amik elégedettséggel töltöttek el. A falnak dőlt, s a hajamba túrt, ezzel irányítva engem. Valamiért most nem zavart, hogy irányít, pedig eddig mindig feszélyezett. Nem volt könnyű dolgom, de ahogy észrevettem, nem is akart mást tőlem. A számba élvezett. Zihálva dőlt a falnak, s én megbabonázva néztem fel rá. Aztán leesett, hogy mit tettem, és hogy… élveztem. Mélyen elvörösödtem.

Felugrottam előle, majd hátat fordítottam neki. Elkezdtem rendbe szedni magam, bár kevés sikerrel. Mozdulataim kapkodóak voltak, túlságosan zavart ez az érzés. Mögém lépett, s a nyakamba csókolt, hogy lenyugtasson. Kirázott tőle a hideg.

– Nyugodj meg. – Megigazította az ingem. – És ha ennyire nem tudod elviselni, hogy megvetően néznek rád, akkor ne nézz a szemükbe – súgta a fülembe, majd ellépett, és keményebb hangnemre váltott. – Öltözz, aztán kifelé. Meg ne lássalak még egyszer itt! – Megigazította a nadrágját, majd rám nézett. Összekaptam magam, majd kiiszkoltam. Utam egyenesen a fürdőbe vezetett. Megmostam az arcom, majd beállítottam a hajam, amit sikeresen széttúrt.

Nem sokkal később újra a vendégek közt futkostam, mint felszolgáló. Zedekiah is kint volt a vendégekkel. Eliot furcsán méregetett, mire elvörösödtem. Vajon sejti, hogy mi volt bent? Magához hívott.

– Láttam, hogy utánad ment…

– I-igen, de nem volt semmi különös – mondtam teljesen zavarban. Felnevetett.

– Ebben nem lennék olyan biztos. De ezek szerint nem bántott.

– Szó szoros értelmében nem. Visszamehetek?

– Menj csak vissza, mielőtt Zedekiah megöl a tekintetével – kuncogott fel, és utamra engedett.

Egy hang szólalt meg a fejemben. Ismerős volt, mégsem ismertem fel. Nem hallottam, mit mond, de a vérszomjat kihallottam belőle. Néha hangosabb volt, néha halkabb. Egyszerűen nem hagyott nyugodni. Követni kezdtem a hangot, s meg is találtam a forrását. Ledermedtem. Ugyanaz a férfi volt, aki aznap éjjel átváltoztatott. Rossz érzésem támadt, ahogy végignéztem rajta. Bajt sejtettem, hisz mit keresne itt egy vámpír? Megfordultam, s Eliotot kerestem a tekintetemmel. Ahogy megláttam, hozzá futottam.

– Mondd… erre a bálra csak démonokat hívtatok?

– Igen, tudtommal igen, de kérlek, nyugodj meg! Baj van?

– Rendben… – sóhajtottam. – Beszélni akarok Zedekiah-val.

– Én sem tudtam még beszélni vele. Folyton rohan. Miért akarsz beszélni vele? – Azonban már nem voltam sehol sem.

Megkerestem Zedekiah-t, azonban nem fordított rám figyelmet. Rám pillantott, majd vissza a beszélgetőpartnereihez, viszont engem nem olyan fából faragtak, hogy feladjam! Ha így sem kedvel, már teljesen mindegy, hogy mit teszek! Amikor magára maradt, mellé léptem, s vártam, hogy szót adjon nekem.

– Bökd ki! Mit akarsz?

– Csak egy kérdésem lenne: csak démonokat hívtál meg?

– Mintha közöd lenne hozzá – köpte a szavakat, majd el akart lépni, de én elé léptem, hogy megállítsam. Dühöm csak pár pillanatig tartott. Éreztem, ahogy a hátamba egy éles kiskés fúródik. Zedekiah nem értette, mi ez a hirtelen hangulatváltás, ez világosan kiült az arcára, azonban egy szót sem bírtam kinyögni a fájdalomtól. – Matt, ugye tudod, hogy ez felségsértésnek számít? – Lábaim megadták magukat, összeestem, egyenesen a padlóra, majd édes sötétségbe borult a világ.

Új hozzászólás Frissítés