|
Rev a karjaiban visz fel a lakására. Én magam elé bámulok, és egy mocskos ribancnak érzem magam. Vissza akarok menni Alhoz, de biztosan elküldene melegebb éghajlatra. Akkor most mihez kezdjek? Al volt az egyetlen, akiért éltem. Előtte minek is éltem? Ja, igen, a vérbosszúnak. Úgy terveztem, hogy minden katonát megölök a szüleim miatt. Vissza az őskorba. Azt legalább tudom, hogy kell csinálni!
Felnézek Revre, akinek széles mosoly terül el az arcán. Már régen meg akar szerezni magának, de minden közeledését támadásként fogtam fel, és mindig meg akartam ölni miatta. De most… Igen! Talán vele sikerülhet elfelejtenem Alt, és visszatérni a vérszomjas kis döghöz. Kikapcsolom az agyam, és nyaka köré fonom a karom, hogy megcsókoljam.
Türelmetlenül rúgja be az ajtaját, majd a szobája felé vesszük az irányt. Elfektet az ágyán, majd felém magasodik. Ledobja magáról az inget, majd letépi rólam a pólómat. Hallom, ahogy reccsen az anyag izmos karjai feszítésétől. Sliccével kezd el babrálni, amíg én végigsimítok kidolgozott izmain. Jóleső remegés fut végig a testén érintésemtől. Szinte már tépi rólam a nadrágot, s sajátjától is hamar megszabadul. Végigsimít mellkasomon, de nem vált ki belőlem különösebb reakciót.
Ahogy durván belém vágja magát, felnyög. Gyors tempóban kezd el mozogni bennem. Nem érzékelem a világot, csak a mozgását, és a nyögdécselésemet hallom. A testem élvezi, de én magam nem. Most már tényleg ribancnak érzem magam. Csak ennyi kellett. Egyetlen pillanat, és alatta fekszem, nyögdécselve. Mint mindig, tökéletes az időzítése. Érzem, ahogy megfeszül a testem, és hangosan nyögve elélvezek. Még lök rajtam párat, és ő is követ. Zihálva terül el mellettem. Gúnyosan mosolyog, és kisimít arcomból egy tincset.
- Végre! Végre a kölyök, akit Al akkoriban megmentett! A teljesen zárkózott, vérszomjas emberkölyök. – Vajon ő rendezte az egészet? Ennyire látni akarta ezt az énemet? Mintha kiült volna valami az arcomra – ami teljességgel lehetetlen –, elmosolyodik. – Nem. Nem vagyok képes befolyásolni az emberek akaratát, sem a vámpírokét. Sejtettem, hogy ilyesmi fog történni, de már feladtam, hiszen csak két nap választott el a végétől?
- Igen… annyi.
- Légy az enyém. Jó dolgod lesz nálam – mondja hízelgően. Miért is ne?
- Rendben, de… akkor ideköltözöm, és addig nincs sex.
- Az előbb épp azt csináltuk. – Vigyorog. – De legyen.
Al POV
A liftből kiszállva Yuki szalad el mellettem. Szenvtelenül nézek utána, és jól az eszembe vésem: soha többé nem szeretek bele senkibe. Ez a kölyök is… teljesen tönkretett.
Hazaérve összepakolom a cuccait, és kirakom a nappali közepébe. Milyen bolond is vagyok, hogy ennyi ideig eltűrtem magam mellett. Felneveltem, kitaníttattam, mindent a segge alá tettem, de neki nem volt elég! Idegesen a hajamba túrok mindkét kezemmel, és lehuppanok a díványra. Azután eljátszotta, hogy szeret, hogy ne kelljen elköltöznie. Néhányszor hagyta magát megdugni, aztán ennyi. Így kijátszani… szánalmas, hogy nem vettem észre. Milyen kis álnok kígyó! Akár a többi ember…
De ahogy alattam feküdt, és mosoly húzódott az arcára, az annyira édes volt. Szemeim elé kúszik a látvány, hogy az édes mosolya után végigsimítok a felsőtestén, majd kezem lentebb téved. Érzem, ahogy a fekete anyag megfeszül és szűkké válik. Dühösen hessentem el a képet, és a szobám felé veszem az irányt. Beindulni már a képzetére is… szánalmasnak érzem magam.
Másnap elintézem a hivatalos papírokat. Már elég idős. Nem kell neki gyám, amúgy is lesz munkája. Semmi gondja nem akadhat. Ha meg mégis, így járt!
Hazaérve megérzem az illatát. Kissé reménykedve lépek be a nappaliba, de ott egy üres placcot és Revet találom. Ő a díványon ül, és elégedett mosoly húzódik az arcán. Hajamba túrok.
- Mit akarsz, Rev?
- Egy szívességet kérnék – néz rám vigyorogva. – Az iskolámban a vizsgáztató tanár bemondta az unalmast, és kellene egy helyettes. Bevállalnád?
- Ez az a suli, ahol embereket tanítasz be „ügyintézőnek”, igaz?
- Igen, jól látod a helyzetet. Na, hogy döntesz? Nálad jobbat nemigen találnék, főleg ilyen rövid idő alatt.
- Bánom én! – túrok a hajamba. Azt akarom, hogy tűnjön el. Minél hamarabb, annál jobb!
Ekkor kinyílik a bejárati ajtó, és belép rajta Yuki. A nappaliba érve meghajol – gondolom Revnek. Nem ismeri túlságosan, csak néha összetalálkoztak. A szobájába megy, ahol pakolászni kezd, majd egy kis hátizsákkal a hátán megjelenik. Elém lép, és a szemeimbe néz, azokkal a gyönyörű és… fagyos szemeivel? Mi a… ?
- Ég veled, Al. Köszönöm az együtt töltött éveket. – Ellép mellettem, és kilép a lakásból, és ezzel együtt az életemből is. Én küldtem el, de miért fáj ilyen piszkosul? Lesápadok, de hamar visszaránt a valóságba Rev gúnyos nevetése.
- Én megmondtam, hogy ne szeress bele emberbe.
- Fogd be és tűnj el! – Ki akarok nyírni valakit. Ha nem megy el most, akkor tényleg ki is fogok… Ujjaim tördelem, amire veszi az adást. Az ajtóhoz megy.
- Holnap, az északi tisztáson, reggel hatkor. El ne késs!
Kilép és magamra hagy. Lerogyok a földre, és bámulni kezdem. Tényleg itt hagyott. Tényleg… igaz volt, amit gondoltam. Csak megjátszotta. Mindent megjátszott. Yuki… miért? Egy halovány kis könnycsepp szántja végig a bőröm.
Másnap karikás szemekkel - a megbeszélt helyen és időpontban - jelenek meg Revnél. Vagyis inkább az iskolájánál. Nem is vettem észre, milyen közel vannak egymáshoz. A réten gyakorolnak a leendő diákok. Egész ügyesen céloznak és jól bánnak a késsel. Rev nagyon jó diákokat és tanárokat talált. Bár, ehhez mindig volt tehetsége.
Gúnyos mosolya most mindennél jobban feltűnt. De ez a gúnyos mosoly néha elégedett mosolyba csapott át, főleg amikor egy bizonyos diákjára nézett. Amikor egyszer közelebb jött hozzám, éreztem rajta Rev illatát. Szóval a szeretője lehet. A diákok köpenyt viselnek, hogy ne lehessen felismerni őket a pontozás során, csak a számuk alapján. Épp Rev üdvöskéje és egy másik diák áll a csatatéren, amikor mellém ül.
- Látom rajtad, hogy rájöttél, ki az én büszkeségem! – mutatott a srácra. Ugyanolyan hideg aura lengte körbe, mint Revet. Nem is értem, miért választotta…
- Igen. És mit tegyek vele? Ha a harcban megfelel, akkor fogok jó pontokat adni.
- Nem. Most nincs pontozás. Ők ketten az „életre-halálra” vizsgát választották. Az győz, aki megöli a másikat. Nincs beleszólásunk. – Vigyorog.
- Nem is zavar, ha megölik az üdvöskédet? Ja, miért is zavarna? Egyszerűen átváltoztatod…
- Hát… bízom benne. És nem. Megtiltotta, hogy vámpírrá változtassam, szóval ez a lehetőség kifújt.
- Mintha Yukit hallanám. – Mosoly szökik az arcomra. A naiv kis fiúcska. Valószínűleg kiakadna, ha újra csatatérre kéne mennie. A sok vér és hulla látványától vált ilyenné, ebben biztos vagyok.
Közben elkezdődik a harc. Jó félórás küzdelem után sincs fölényes előny. Mindketten nagyon ügyesek. Azokat a pontokat célozzák, amik halálosak. Kimondottan ügyesek. Hirtelen a másik diák eldobja az egyik kését, ami az üdvöske köpenyét a földhöz szegezi. Ő már levette a köpenyét, mivel úgysem a bírók döntenek. Az üdvöske nem tud megmozdulni. Ellenfele eldobja a késeket, amik végigszántanak a köpeny csuklyarészén, így láthatóvá válik az arca, de megfordulva kibújik a köpenyből, és egy jól irányzott lövéssel legyőzi ellenfelét.
A zsűri és Rev tapsviharban tör ki. Nagyon izgalmas volt a meccs, mondhatom. Rev a fiúhoz sétál, aki a földet bámulja. Megfordítja, és bemutatja a zsűrinek. Bennem megáll az ütő, ahogy meglátom Yukit. Mégis… mit jelentsen ez? Mit keres itt Yuki? Miért rideg ennyire? És ami a legfontosabb: miért van Yukin Rev szaga?! Elhomályosul a világ, a lábam a földbe gyökerezik. Még szerencse, hogy nincs több diák!
- Rev! – nyújtom el a nevét, és dühösen feléjük lépdelek. Rev széles mosolyra húzza a száját, és Yuki vállain tartja a kezét. Yuki érzelemmentesen néz arra, amerre Rev fordítja, most éppen felém. – Mit tettél Yukival?! – ordítom. Eléjük érek. Rev Yuki mellé áll, és a szemembe mered.
- Itt nem az a kérdés, hogy én mit tettem vele… hanem hogy te – emeli ki ezt a szót, és jelzésként rám mutat – mit tettél vele. – Magához rántja, derekánál átöleli, és a fülébe suttog: - Yuki, drágám. Áruld el, mit tett veled Al?
- Al mit tett velem? – Hangjában semmi élet nincs, de szemében könnyek kezdenek csillogni. – Megmentett, felnevelt, a mennybe vitt, aztán a pokolba. Kidobott.
Szavai késként szúródnak belém. Igaza van. Én dobtam el magamtól. Időközben a többi zsűritag elment. Lehajtom a fejem, és megfordulok. Elindulok a kijárat felé, habár a szívem hasad meg benne. Yukit akarom. Most!
- Nem hallgatod meg a folytatást? – kérdezte gunyoros hangon, amire megfordultam. – Yuki, drágám. Áruld el. Mit tett veled Rev? – A kérdésnél rám nézett. Nézéséből rájöttem, hogy valami olyat fogok hallani, amiért beverem a képét. Nem akarom hallani!
- Rev? Rev eljött hozzám. Ő is tönkretette az életem. Megtagadta, hogy Allal legyek. Végül maradhattam, de cserébe be kell állnom Al mellé dolgozni. De Al kidobott. – Itt egy pillanatnyi szünetet tart. Szemeiből könnyek hullanak. – Revnek szüksége van az erőmre. Revnek szüksége van rám. Szeretőjeként…
Rev elé lépek, és egy jókorát behúzok neki. Tudtam, hogyne tudtam volna, hogy lefeküdtek? De egyszerűen nem tudom elviselni, hogy mindezt Yuki mondja ki.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés