Gabriel csendben ült Hyrah ágyánál. Várta, hogy felébredjen, de egy hete hiába várta, Hyrah mélyen aludt. Néha felmászott mellé és az ölébe vette a férfi fejét és simogatta azt. Éjjelente nem aludt, ha Killian nem lett volna ott, nem is evett volna. Régebben hetekig kibírta alvás nélkül, így ez az egy hét meg sem kottyant neki. Killian most az egyszer változtatott a fontossági sorrenden és Hyrah-ékat vette előre. Felvitte Gabrielnek a vacsorát, de ahogy benyitott, rájött, hogy most nem lesz rá szüksége. Gabriel félig az ágyon feküdt, s mélyen aludt. Letette a vacsorát, Gabrielt befektette Hyrah mellé, majd elhagyta a szobát.

Gabriel másnap reggel álmosan pislogott a mellette szuszogó férfire. Hangosan felsóhajtott, s még jobban hozzábújt.

- Ébredj fel, kérlek – kérlelte sírós hangon.

- Ha elkezdesz sírni nekem, esküszöm, itt hagylak – morogta az orra alatt Hyrah és magához ölelte a szőkét.

- Hyrah?

- Nem! Valami szellem! – morogta és homlokon csókolta a fiút, de a szemeit még nem nyitotta ki. Nem akarta elrontani a reggelt. – Persze, hogy én vagyok.

- Annyira hiányoztál! – mondta könnyek közt.

- Itt vagyok, látod? – nyitotta ki a szemét, amik zölden világítottak. – Nem hagytalak itt. Mindig veled leszek, amíg csak úgy kívánod, rendben? – Gabriel bólintott. Egy ideig feküdtek egymás mellett, ölelve egymást. Gabriel felmászott és egy csókot nyomott a férfi ajkaira. Hyrah mosolyogva viszonozta.

- Reggeli? – kérdezte mosolyogva Hyrah.

- Rendben. Szólok Killiannak. – Hyrah tekintete elsötétült, visszahúzta a szőkét, aki éppen kifelé igyekezett. Fölé hajolt és elzárta a menekülési útvonalát. – Hyrah?

- Mi ez a nagy barátság Killiannal? – kérdezte fojtott dühvel.

- „Nagy barátság”? – nézett rá meglepődve. – Csak figyelt rám, hogy ne tegyek őrültséget, meg egyáltalán egyek. Ha nincs itt, nem is eszek…

- Ja, és ezért hív Gab-nek, igaz?

- Hyrah… te féltékeny vagy?

- Már, hogy ne lennék az? – kérdezte fennhangon. – Ki tudja mennyi ideig aludtam, és hogy addig, mit csinált… - Nem tudta befejezni a mondatot, mert Gabriel az ajkaira tapadt. El akart húzódni, de Gabriel kezeitől, amik időközben a nyakára fonódtak, nem tudott.

- Melletted voltam egész végig, és még gondolatom sem volt megcsalni téged.

- Hyrah – szólalt meg Killian az ajtóban rosszallóan. – Fel sem ébredsz, máris jelenetet rendezel? – Letette a reggelit a szekrényre. – Mellesleg féltékenységit, aminek semmi alapja sincs. Biztosíthatlak, hogy nem úgy nézek Gabrielre.

- Valahogy nehezen hiszem el- húzta el a száját az ősz hajú.

- Istenem, Hyrah! Ne legyél már ennyire ostoba – szólalt fel egy mély hang. Hyrah felkapta a fejét és az ajtóba pillantott. Az ajtóban a fekete hajú állt. Sokkal nyugodtabbnak, szelídebbnek tűnt, mint eddig.

- Te! Hogy lehetsz itt?

- Hyrah? Jól vagy?

- Ők nem látnak és nem is hallanak – mutatott Gabre és Kilianra. – Gabriel igazat beszél, végig melletted volt. Kissé nyálasak vagytok, tudsz róla? – kérdezte gúnyos fintorral. Hyrah elmosolyodott.

- Itt van. De ti nem látjátok. – Végig a feketét nézte, aki ellökte magát az ajtófélfától és egyenesen elé sétált.

- Idegesít, hogy átsétálnak rajtam! – dohogta. – Tegyél valamit!

- Hogy lehetsz itt? – kérdezte Gabriel, az Árnnyal egy időben. Az a boszorkány Árnynak nevezte, s Hyrah értette is, hogy miért. Miután elzárta, tényleg egy árny lett belőle, aki mindent el akart pusztítani. Később ez a pusztítási vágy, átment valami másba. Bosszút akart állni Hyrah-on, de a bosszú már emberi – avagy démoni – érzés volt.

- Nem tudom, hogy lehet itt, és rendben, megoldom.

- Az a boszorkány hozzákötötte a lelkem valamihez, ami itt van, de fogalmam sincs, hogy mihez.

- Mi történt a boszorkánnyal? – tette fel a kérdést a szobában lévőknek. Killian felsóhajtott.

- Belehalt a varázslatba, de fogalmunk sincs, hogy mit csinált.

- Valamihez hozzá kötötte a lelkét – biccentett a feketehajú felé. – Ami azt jelenti, hogy nem tud a túlvilágra menni. Áhh! – mordult fel. – Találj ki magadnak valami nevet! Rémes úgy beszélgetni rólad, hogy nem tudlak, hogy megszólítani.

- Eddig is csak szörnynek szólítottatok – húzta el a száját.

- De már nem vagy az – vigyorgott Hyrah.

- Hyrah! – fakadt ki dühösen Gabriel. Hyrah lenézett a szőkére, majd egy csókkal elhallgattatta és lenyugtatta. Gabriel kissé kábultan nézett fel a csók után.

- Egy pillanat, kedves. – A fekete hajú felnevetett.

- Hogy te mekkora arc vagy! Ezt eddig miért nem vettem észre?

- Hyrah! Összegeznél végre? Kezdek összezavarodni – nézett rájuk Killian.

- Akkor nézzük… Amikor meghaltam egy köztes helyre kerültem a „mennyek” és a „pokol” közt. Fentről azt a feladatot kaptam, hogy úgymond tisztítsam meg őt, mivel tudták, hogy vissza fog térni ide. Ezt meg is tettem, de annyira jól érezte magát, hogy azt mondta, hogy cseréljünk helyet. Időt sem hagyott ellenkezni, vagy belemenni, egyszerűen visszaküldött maga helyett. Szóval fent egy csöppet most haragudnak rám – kuncogott fel. – Épp ezért elvették a test regenerációs képességét. – Közben felemelte a kezét és megmozgatta az ujjait. Örült volna, ha megmaradt volna a test képessége, de így sem bánt semmit. – Ezen felül… hozzá kell szoktatnom a testemet az erőmhöz. Jelenlegi állapotában nem bírná a nagyobb varázslatokat. – Hangosan felsóhajtott. – Fekete mágiát sem használhatok, így nem tudom megállítani az öregedést vagy visszafiatalítani. – Az árny köhintett egyet, jelezve, hogy eltért a tárgytól. – Nos, akkor folytatva. – Pillantott a fekete hajúra mosolyogva. – Az a boszorkány hozzákötötte valamihez őt, de fogalmunk sincs, hogy mihez. Most pedig azt szeretné elérni, hogy lássátok és halljátok, hogy ne sétáljatok át rajta, mert idegesíti – kuncogott fel.

- Nem lehet, hogy hozzád kötötték?

- Nem. Azt érezném és ők is érezhették, hogy ez a test gyenge két léleknek. Viszont csak rajtam keresztül tudták idekötni, szóval összekötöttek minket. Utálom a fekete mágiát – morogta Hyrah.

- Mégis használtad! – mondta a szörny. Hyrah figyelmen kívül hagyta őt.

- Mi lesz ezután?

- Felkelek, lefürdök, átöltözöm, eszek valamit, majd keresek valami megoldást a fennálló problémákra. Szóval kifelé!

Egyedül Gabriel maradt bent, de ő meg sem szólalt. Mérges volt a varázslóra, amiért elhallgattatta. Hyrah mögé sétált és átölelte, de a szőkeség nem reagált. Hyrah felsóhajtott, majd erővel a szőkeség nyakába csókolt, többször is, míg az nem engedte neki. Egyre hosszabb csókokat nyomott a szőke bőrére, amitől Gabrielnek felállt a szőr a hátán. Jólesően belesimult az ölelésbe, hiszen bármennyire is próbálkozott, nem tudott haragudni az ő szeretett mágusára.

Az ágy felé kezdtek lépdelni, majd leültek rá. Hyrah vetkőztetni kezdte Gabrielt, s minden szabaddá váló bőrfelületet megcsókolt.

- Hyrah – sóhajtotta Gabriel. – Nem a problémát kellene megoldani?

- Azt csinálom – súgta a varázsló. – Haragszol rám, te pedig nagyon fontos vagy nekem – folytatta a fiú kényeztetését. –Szeretlek.

- Hagyj békén – lépett el a férfitól. – Haragudni akarok rád!

- Szeretlek – mosolygott a szőkére. Gabriel elpirult a vallomásra, hiszen eddig soha nem mondta ki kétszer egymás után. – Ha haragszol, akkor is szeretlek. – Hyrah várt pár pillanatot, majd a szekrényhez lépett, hogy felöltözzön.

- Ne – simult a hátához Gabriel. – Akarlak! – súgta elvörösödve.

Hyrah megfordult, s átkarolta kedvenc szőkeségét. Újra a nyakát vette kezelésbe, közben finoman az ágyhoz irányította. Gabriel pedig nem ellenkezett, sőt sürgette a férfit. Hyrah végtelenül gyengéd volt a fiúval, hiszen nem akarta bántani. Azt akarta, hogy boldog legyen, más nem is érdekelte.

 

Aztán egy jó óra múltán elégedetten, lefürödve ment le, s a vacsora után leült a könyveihez. Killian visszament az égi szigetre, hisz semmi szükség nem volt rá. Fent az ő ügyei is megsokszorozódtak, így nem is maradhatott volna tovább. Hyrah a hajnali órákban akadt rá a varázslatra, amit keresett. Az árny felé fordította, aki beleegyezően hümmögött. A varázslat nem volt túl erős, de annyira épp elég volt, hogy időnként látható alakot vehessen fel a „földhöz ragadt lélek”, s hallják annak hangját. Hyrah sejtette, hogy még ez a kicsinek nevezhető varázslat is meg fogja viselni a testét, de vállalta a kockázatot. Kimászott Gabriel alól, mivel álmában a szőkeség rátelepedett. Egy csókot nyomott a homlokára, majd nekikezdett a varázslatnak.

Másnap Gabriel hiába ébresztgette, a másik nem reagált. Már épp kezdett kétségbeesni, amikor megjelent előtte az árny, s elmondta, hogy csak a varázslat ütötte ki ennyire. Gabriel nem örült a hírnek, de valamelyest megnyugodott. a fentről hozott takaróval betakarta szerelmét, majd nekiállt az ebédnek. Közben az árny próbált beszélgetni vele, de ő hidegen elutasította. Viszont ezzel csak annyit ért el, hogy a másik még jobban mondta a magáét. Gabriel legszívesebben hozzávágott volna valamit, de az fizikai képtelenség volt, hiszen hiába látta, hallotta, nem tudta megérinteni.

Délután Hyrah is felébredt, s egy szenvedélyes csókkal üdvözölte szerelmét. Gabriel morgolódva fordult vissza a desszerthez. Hyrah hirtelen azt hitte, hogy tényleg megharagudott rá a másik, de hamar rájött, hogy csak zavarban volt. Erről a vörös füle árulkodott.

A napok teltek, de a boszorkányok nem jelentkeztek, Hyrah pedig képtelen volt lenyomozni őket. Aztán kaptak egy üzenetet, hogy ő és Mr. Sötétség, ahogy Gabriel kezdte hívni, menjenek el egy helyre. Hyrah kelletlen, de összeszedte a cuccaikat, majd elindultak a megadott helyhez.

- Biztos, hogy csak kettesben akarsz menni, Mr. Dark-kal? –kérdezte aggódva Gabriel. Hyrah csak elmosolyodott, s homlokon csókolta. Tudta, hogy mennyire aggódik érte, de azt is tudta, hogy muszáj mennie.

- Igen. Nem akarom, hogy bajod essen. Még én sem tudom, hogy mi lesz, de minden jobb annál, mintsem elveszítselek.

- Szintúgy – ölelte át. – Vigyázz magadra.

- Mellesleg van nevem, Szöszi! Damon, ha visszaemlékeznél – morogta mellettük a szellemalak.

- Legalább találó – kuncogott Hyrah, s összeborzolta az előtte álló haját. – Vigyázok, de csak ne félts! – mosolygott, mintha semmi baj nem történhetett volna, pedig ezer és egy veszély lesett rájuk.

 

Egy vízesés mögötti barlanghoz vezetett az útjuk. Hyraht rettenetesen rossz érzés fogta el, ahogy Damont is. Valahogy megérezték egymás gondolatait, amit meg akartak osztani a másikkal. Egy apró járat vezetett el a barlang gyomrába, ahol egy újabb, sokkalta békésebb, és kisebb vízesést találtak a tó körül körülbelül száz vörös palástba ötözött varázsló és boszorkány állt. Mindannyiuknak sötét kisugárzásuk volt, ami rögtön elárulta, hogy sötét varázslatokkal foglalatoskodnak. Hyrah vissza akart fordulni, de ekkor valaki leütötte.

Amikor újra magához tért, egy kör közepére volt kiláncolva, s Damon szelleme gúnyosan mosolygott. Haragjában fel akarta gyújtani a helyet, magával együtt, de Damon nyugtatgató hangja megállította. Valamiféle tervet emlegetett, így Hyrah valamelyest megnyugodott, viszonyt a varázslata készen állt. Félt, rettegett, hogy elveszítheti Gabrielt, ugyanakkor tudta, hogy a tudását nem engedheti át rossz kezekbe. Azt kívánta, bár ne tudna ennyit, akkor nyugodt szívvel hagyhatná, hogy elvegyenek tőle mindent. Aztán visszamenne Gabrielhez, hogy tőle mindent visszakapjon.

Hirtelen egy éles fájdalmat érzett, pont olyat, mint amikor egy kötelék megszakad. Felnézett. Érezte Damon kétségbeesettségét, de a testtartása nem mutatta. Ő is egy varázskör közepén állt, ami a boszorkányok mormolásától fényleni kezdett. A fájdalom elviselhetetlenné vált, majd a következő pillanatban, mintha elvágták volna, Hyrah pedig összeesett.

Damon érezni kezdte a talajt, a levegőt, a víz párját.  Az egyik boszorkánytól kapott egy köpenyt, amit rögvest magára kanyarintott. Látta a boszorkány rajongását, és úgy sejtette, hogy a többi is hasonlóan néz rá. Hyrahhoz lépett, s leguggolt hozzá. Leellenőrizte az életjeleit, mire egy újabb tag lépett hozzá.

- Uram! Az erőd ebben a testben több ezer varázslóéval, több ezer szörnyével felér. Ha el akarod pusztítani ezt a gyenge varázslót, csak koncentrálnod kell, és elemészti a sötétség! – mondta nyájasan. Damon hátán felállt a sző a tagtól, és a helytől is. Most már ő is érezte azt az erőt, amit Hyraht is taszította.

- Oh, igen? Védelemre is képes az erőm?

- Természetesen, ha úgy kívánod.

- Helyes – mosolyodott el ördögien. – Akkor pusztuljatok! – dörrent. Pár másodperc múltán már csak az emlékük maradt, s ők ketten ott álltak a barlang legmélyebb pontján.

Damon felvette a hátára a varázslót, s öles léptekkel elindult kifelé. Kint egy fának döntötte a varázslót, ő maga pedig elkezdte felfedezni, hogy mit is alkottak azok a varázslók. A test, amibe beleköltöztették, olyan volt mintha számára készítették volna. Talán így is volt, s ők ki tudták küszöbölni mindazt, amit neki nem sikerült. Aztán felmerült benne a kérdés: mit fog most kezdeni, hogy anyagi testet kapott? Eddig bosszút akart állni Hyrah-on, de már elenyésztek benne az efféle vágyak. 

 

 

[A legendás varázsló]

 

Súgó Még nincs hozzászólás.