Három hónappal később, Gabrielnek már egész jól mentek a varázslatok. Nem voltak komoly varázslatok, de a kisebb sebeket képes volt begyógyítani, tárgyakat tudott mozgatni és néhány kisebb támadást is megtanult. Hyrah büszke volt rá, hiszen tudta, hogy mennyire nehéz megtanulni irányítani az erőket. Azonban örömét beárnyalta a tény, hogy a szörny egyre többször, akár észrevétlenül is, átvette felette az irányítást. Érezte, hogy egyre gyengül, és az öregedés minden vele járóját. Persze minderről, hallgatott Gabriel előtt.

Egyik este, miután eléggé kiütötték magukat, a szörny újra átvette az irányítást felette. Felült az ágyban, s körbenézett. Mellette feküdt Gabriel. Elhúzta a száját, ahogy a fiúra nézett. Túl tiszta volt ahhoz, hogy oda valósi legyen. Vonzotta őt is, de a taszítás sokkal erősebb volt. Kiszállt az ágyból, magára kapott valamit, majd lement a pincébe, ahogy mindig tette. Ott felhasználva Hyrah erejét feloldotta a varázslatot, amit a terve fedezésére használt fel. A helységben megjelent egy hatalmas üvegkád, amiben egy test volt.

Elmosolyodott, hiszen a test úgy nézett ki, ahogy ő akarta, mégis megegyezett Hyrah alakjával, persze Hyrah fiatalabb alakjával. Annyi éven át harcoltak egymással, mégis az ő alakját választotta, hogy újjászülessen. Hozzáért az üveghez és elmosolyodott.

– Már nem kell sok, és végleg megszabadulhatok ettől a bosszantó varázslótól.

 

Visszament a szobába és visszafeküdt a szőkeség mellé, pedig nem akart, de tudta, hogyha nem teszi meg, rá fognak jönni, hogy szinte minden éjjel átveszi az irányítás Hyrah felett. A mellette lévő szőkére nézet, aki ahogy megérezte maga mellett a meleg testet, rögtön hozzá bújt. Ha tudnád, ki vagyok, nem bújnál hozzám – gondolta magában. Gabriel szeméből egy könnycsepp folyt le. A szörny egy ideig nézte, ahogy lefolyik az arcán, aztán letörölte. Hyrah miatt képes sírni? Milyen ostoba dolog érezni – gondolta. Gabriel felkelt az érintésre, s felnézett a férfire.

– Nem tudsz aludni? – kérdezte szelíd hangon.

– Olyasmi. Minek sírsz?

– Mi? – kérdezte döbbenten Gabriel. A szemeihez kapott. Tényleg könnyezett, de nem értette, hogy miért. – Biztos csak álmodtam valamit… – mondta halkan, s letörölte az utolsó könnycseppeket, s a férfire mosolygott. A szörny valamiért irtózott a fiú mosolyától.

– Teremtőm! Ne mosolyogj ilyen bárgyúan. Rosszul leszek tőle – morogta.

– Hyrah… – kezdett bele halkan Gab, majd leesett neki. Kiugrott az ágyból, s magával rántotta a takarót is. – Nem! Te a szörnyeteg vagy!

– Lebuktam. Úristen! – legyezgette magát, mintha valami hatalmas baj történt volna. – Nem mintha érdekelne – mosolygott a szőkére.

– Azonnal menj vissza a börtönödbe!

– Miért? Mit teszel, ha nem teszem? Körbemosolyogsz? Különben is, magad is tudod, hogy nem sokáig fog élni az öreg varázsló. Nem értem, minek vesződsz vele.

– Mert szeretem! – morogta, s érezte, hogy a düh elönti a testét.

– Ostoba vagy. Hyrah meg fog halni, akár akarod, akár nem. Már nem húzza sokáig ez a test.

– Miért teszed ezt? – kérdezte könnyes szemekkel. – Miért? Hagyd élni őt!

– Nem. Bocs, de nincs szándékomban, hogy hagyjam békében meghalni, miközben tizenkétezer évre bebörtönzött! Szenvedni fog.

– Nem hagyom! – kiáltotta dühösen.

– Nem rajtad áll kölyök – mondta gúnyosan mosolyogva, majd „visszament” a börtönébe. Gab szemébe könnyek szöktek. Lehajtotta a fejét és halkan szipogni kezdett. Nem akarta elveszíteni őt, de ez elkerülhetetlen volt.

 

Másnap reggel Hyrah ébredt fel elsőnek, mint az esetek többségében. Gabriel a mellkasán feküdt, s könnyezett álmában. Hyrah belecsókolt a hajába, s simogatni kezdte a hátát, nyugtatgatta őt álmában. Sejtette, hogy a fiú miért viselkedik így. Ő is hasonlóan érzett. Nem akarta elveszteni a szőkeségét, de napról-napra érezte, hogy romlik az állapota. Könnyebben fáradt, gyengébb volt és az érzékszervei sem voltak a legjobbak. Halkan felsóhajtott.

– Jó reggelt – nyöszörögte álmosan Gab. Még jobban a férfihoz tapadt, akár egy matrica. Hyrah halkan felnevetett. Imádta a fiú ragaszkodását, szeretetét és azt a fényt, amit az életébe hozott. Homlokon csókolta az ifjút.

– Jó reggelt, kedves. Nos, mehetünk túrázni?

– Hmm… Nem! – mondta, s még jobban a férfi ölelésébe bújt.

– Akkor mit szeretnél? – kuncogott.

– Csak maradjunk így.

– Megbeszéltük – súgta a fülébe és megcsókolta. Tovább simogatta a hátát és élvezte Gabriel közelségét. Sokáig feküdtek egymást ölelve, elfeledkezve az összes problémájukról, ami üldözte őket. Csak ők ketten voltak egymásnak. Egy órával később, végül Gabriel felkelt az idősebbről. Megcsókolta és a szemébe nézett.

– Akkor megyünk? – kérdezte angyali mosollyal.

– Menjünk – kuncogott Hyrah.

Aznap Gab csinálta a reggelit. Hyrah mosolyogva nézett végig a fiún, ahogy a tűzhely mellett állt és a reggelit csinálta. Mögé állt és a nyakába csókolt. Gabriel felnevetett és kérlelte, hogy hagyja abba, mert ott csiklandós volt, de Hyrah nem hagyta abba. Végül megkegyelmezett a szőkének és elengedte.

 

Az erdő legmélyebb részén jártak már, ahol az állatokon kívül senki sem járt. Gyógynövényeket szedtek, hogy azokból gyógy főzeteket készítessenek. Ezeket általában Hyrah eladta a piacon, abból a pénzből tartotta el magát. A legtöbb dolog megtermett a kertjében, csak néhány különleges összetevőt vett a piacokon. Nem is volt másra szüksége. Az idők során megtanulta, hogy csak arra van szüksége, amit önmaga is meg tudott termelni.

Gabriel lehajolt egy növényért, s leszakította azt. Hyrah végignézett az ifjún, akin csábítóan feszült a nadrágja. Nem is kellett neki sok, hogy teljesen máshol járjanak a gondolatai. Hihetetlen, de ez a fiú visszahozta a régen elveszettnek hitt szexuális éhségét. Levette a köpenyét és ráterítette a szőke vállára, ezzel eltakarva a kidomborodó testrészét. Gabriel kérdőn fordult hátra, mire a z ősz hajú elmosolyodott és szájon csókolta.

– Ha itt hajlongasz előttem, valami teljesen másra fogok gondolni. – Gabriel elpirult és viszonozta a férfi csókját.

– Miért, mire gondol az úr?

– Hmm… Hát – kezdett bele, és egy fának döntötte Gabrielt. – Egy szőke ifjúra, akibe őrülten szerelmes vagyok.

– Mivel bűvölte el önt ez a bizonyos ifjú? – kérdezte Gabriel és Hyrah ruháját kezdte el kibontani.

– A mosolyával, a fényével, az egész lényével. Mindent imádok benne – súgta a nyakába és óvatosan harapdálni kezdte. – Önnek esetleg van ötlete, hogy miért állt össze velem ez a fiú?

– Talán a fagyossága mögötti gyengédség, figyelmesség. Ahh… – nyögött fel hangosan és elvörösödve hozzátette: – és talán a szakértelme…

– Szóval azt mondod, hogy jó szerető vagyok? – kérdezte incselkedve. Gabriel elvörösödve bólintott. – Akkor ezt, meg kell erősítenem – súgta és szenvedélyesen megcsókolta az előtte álló szőkeséget. Végigcsókolta a nyakát, s közben a fiatalabb sem maradt tétlen. Végigsimított Hyrah hasán, simogatta azt.

– Hy-Hyrah… – nyöszörögte a szőke. – Még…

– De kis mohó lettél az utóbbi időben – nevetett fel. – Pedig az elején, hogy ellenkeztél, hogy te egy férfival sohasem feküdnél le.

– Meg… tennéd, hogy nem emlegeted? – kérdezte Gabriel elvörösödve. Hangosan szuszogott.

– Azt mondod, hogy fogjam be a szám? – Gab bólintott. Hyrah szenvedélyesen megcsókolta, s lefejtette róla a nadrágját. Letérdelt szerelme elé és a kezébe vette a vágyát. Végignyalt rajta, s közben Gabriel arcát nézte. A szőke ködfátyol mögül nézte az elé tárló látványt. Hangosan zihált, többre vágyott a férfiből. Hyrah elmosolyodott, majd a szájába vette. Addig kényeztette szerelmét, míg az el nem sült, egyenesen a szájában. – Szeretlek – súgta a fiú fülébe.

– Én is szeretlek – súgta Gab és magához húzta a varázslót. Megcsókolta, nem érdekelte, hogy épp az előbb ment el. Még érezte az ízét, de nem érdekelte.

– Menjünk haza – javasolta Hyrah.

Gabriel bólintott, s felöltözött. Hyrah felszedte az elhullajtott növényeket, s melléjük szedett még párat. Ahogy felöltözött a szőke, mellé lépett. Hyrah átölelte a derekát és megcsókolta őt. Régen nem érzett ilyen erős érzelmeket senki iránt, még gyűlöletet sem. Bármit meg tett volna a fiúért, s épp ezért próbálta minden eszközzel meghosszabbítani az életét. Tudta, hogy azt a varázslatot nem használhatja többé, mint előzőleg, hiszen az sötét mágia volt…

Otthonukban, azonban egy nem várt vendég várta őket. Sejtették ki az, de nem tudták elhinni, hogy a férfi, hogyan szabadult ki a börtönéből és honnan szerzet… alkotott magának egy testet. A férfinek félhosszú hollófekete haja, magas szikár testalkata volt, akárcsak Hyrahnak fiatal korában. Azonban zöld szemei elütöttek a régi Hyrahtól. Hyrah nevetni tudott volna a helyzeten, valamiért nem tudta elhinni, hogy pont ezt az arcot és testet választotta magának a szörny. Gyűlölték egymást, mindennél jobban, s ezt nem átallottak hangoztatni. A férfi egy pohár vörösborral játszott, s élezte a szabadságát.

– Te… hogyan szabadultál ki? Hogyan lehetséges ez?!

– Varázslat. Hogyan máshogy? Fekete mágia édes – nevetett fel a férfi, s felállt. – Úgy, ahogy előzőleg is, azonban… ez a test nem fog elporladni, mint az előző. Nem tudsz olyan könnyen legyőzni.

Gabriel neki akart támadni, de Hyrah visszahúzta. Szemét a férfin tartotta, hogy ne támadhassa meg őket váratlanul. A fekete megtévesztésig hasonlított rá, egyedül a hajszíne és a szemszíne volt más. Az arcvonásai, a hangja, sőt még az anyajegyei is ott voltak, ahol neki is. Volt még egy nagy különbség. Az aurája koromsötét volt. A varázsló érezte, hogy ez az utolsó napja itt a földön. Ha megküzd vele – már pedig meg kell küzdenie–, akkor bele fog halni, a teste nem fogja bírni a megterhelést. Halvány csókot nyomott Gabriel ajkaira.

– Fedezz – kérte szerelmét. – Utána tiéd a terep, rendben? – mosolygott a fiúra.

Gabriel bólintott, s hagyta, hogy szerelme ellépjen mellőle. Nem látta a férfi szemében a fájdalmát. Habár a férfi nem is engedte, hogy lássa a szőkeség. Nem akarta, hogy neki is fájjon, hiszen akkor nem tudják megölni a szörnyeteget. Ha meg kell halnia, legalább okkal tegye azt… a szerelmét védelmezve. Egymással szemben álltak meg. Hyrah szemei újra érzelemmentesek lettek. Támadó állást vettek fel, s a fekete hajú támadni kezdett, de Hyrah még idejében visszafogta az erejét. Hirtelen Killian és egy aranyszínű sárkány jelent meg a csatatéren felfogva ezzel a szörny támadását.

– Már csak ti hiányoztatok ide! – morgott. – Most, hogy minden faj képviseltetve van… Befejezhetném, amit elkezdtem?

– Azt nem hagyjuk! – kiáltotta Gabriel. Mindenki egyetértett vele, egyedül a varázsló nem szólt semmit. A fekete hajú elmosolyodott, nagyon jól tudta Hyrah gondolkodás módját, ahogy azt is, hogy nem fogja harc nélkül elengedni.

– Mit szólsz ehhez, Hyrah? – kérdezte gunyoros mosollyal. Mindannyian a férfire néztek. Ő csak egy helyben állt, nyugodt arccal. Hangosan felsóhajtott, nem akart erre a kérdésre válaszolni.

– Ennyi idő alatt tengernyi háborút láttam, s éltem át. Több vért láttam, mint amennyi vizet. Láttam ennek a világnak a legszebb és a legsötétebb oldalát. Ez a világ, egyszerűen nem érdemli meg, hogy érte harcoljanak. Előbb vagy utóbb, úgyis elpusztul.

– Hyrah! – kiáltott fel Gabriel kétségbeesetten. Ezt az oldalát még sohasem látta a varázslónak, de érezte, hogy a tényleg úgy gondolja, ahogy kimondta. A szörny felnevetett, nagyon tetszett neki, hogy Hyrah kénytelen megmutatni ezt az oldalát is a szőkének.

– Azonban… – mondta fennhangon Hyrah. – Ebben a világban él az a lény, akiért képes lennék akár fekete mágiát is használni. – A szörny köhintett egyet, így Hyrah kiegészítette: – Megint.

– Ez nekem új – nevetett fel a fekete hajú. – Akkor kezdjünk is bele – mosolyodott el. Gabriel előtt termett, s nekitámadt. – Szia, kicsi! Táncolunk?

- Szívest örömest – sziszegte, s védekezett. Hátrébb lépett, majd támadni kezdett, de a fekete hajú kitáncolt a kard elől. Mozdulatai légiesen könnyűek voltak, mégis látszódott rajta, hogy nem csekély izomzat van rajta. Gabriel végigmérte őt. Tudta, hogy nem lesz egy könnyű menet.

Hyrah felrajzolt egy kört a földre, s egy varázsigét kezdett mormolni. Legszívesebben Gabrielnek segített volna, de tudta, hogy nem teheti. Bízott és bíznia kellett szerelme erejében. Egy erős béklyó varázsigéjét mormolta, amibe besegített Killian is. Ők nem értettek a támadáshoz, inkább csak védekezni tudtak. Ezen felül a védőpajzsokhoz és a béklyókhoz értettek.

A hatalmas, aranysárga sárkány is a szörnyet támadta tűzgömbökkel, míg Gabriel a kardjával csatározott a férfival. Maga köré védőfalat emelt, amit Hyrahtól tanult, így a tűz nem égette meg. A szörny gúnyosan nézte Gabrielt. Ebben a pillanatban megértette, hogy Hyrahnak mi tetszik Gabrielben. Gabrielt körbelengte valami furcsán tiszta aura, ezek mellé erős teste és lelke volt. A szörny Gabrielnek támadott, azonban hirtelen megtorpant. Kezeire és lábaira akár egy bilincs, fény fonódott, majd összerántotta a lábait és a kezeit, hogy ne tudjon mozogni. Gabriel először ledöbbent, majd észbe kapva nekitámadott. Azonban hirtelen felfénylettek a „bilincsek”, s semmivé lettek.

Gabriel folytatta a támadást, s a szörny szívébe döfte a kardját. A szörny gúnyosan mosolyogva nézett Gabriel háta mögé. Ő is támadott, azonban reményei szerint, nem Gabrielt érte a támadás. Gabriel kihúzta a kardját a fekete hajúból, majd hátra lépett. Döbbenten nézett a szörny kezében tartott véres kardra. Lepillantott, s keresni kezdte magán a sebet, de nem látta. Megpördült, s Hyrahra nézett. Az ősz hajú mellkasán egy vörös rózsa bontakozott ki. Az utolsó pillanatban varázslat segítségével átirányította a támadást, hogy őt érje és ne az ifjút. Ajkain finom mosoly játszott. Nem bánta, amit tett, hiszen így megmentette Gabrielt. Gabriel szemei könnybe lábadtak, s Hyrahhoz futott.

- Ne engedd meg neki, hogy kövessen – pillantott Killianra. Az aranyhajú bólintott. Hyrah megköszönte neki, majd átölelte a hozzá rohanó Gabrielt. Homlokára csókolt. – Szeretlek – súgta.

- Kérlek! Ne hagyj itt! – kérlelte a lehetetlenre Gabriel.

- Sajnálom – lehelte, s a földre rogyott. – Vigyázok rád. - Gabriel felszipogott, majd megcsókolta a fehér hajút.

- Szeretlek!

- Tudom – lehelte utoljára.

Gabriel végigfektette az élettelen testet a földön. Nem számolta, hogy mennyi ideig ült Hyrah felett, de azt vette észre, hogy rájuk sötétedett, s már a könnyei is elfogytak. Ebben a pillanatban gyűlölte a szörnyeteget. S bár megölte, még százszor megtette volna. Killian szótlanul várta, hogy megnyugodjon a szőke. Végül mögé lépett, s a vállára tette a kezét. Gab felnézett rá, s megértette az aranyhajú kérését. Ellépett a testtől, s hagyta, hogy Killian felvigye a szobájába. Letisztította a testet, szép ruhába öltöztette. Kintről hallani lehetett Cecil énekét, ami Hyrahért szólt. Gabriel, ahogy hallgatta a dalt, úgy törtek rá ismét s fojtogató érzések. Killian mellé ült, s magához húzta.

Gabriel addig bírta. Újra előtörtek a könnyei, ahogy megérezte Killian simogatását. Killian pedig hagyta. Ő is gyászolta a varázslót, de ő nem tudott sírni. Hyrah a barátja volt az előző életeiben is, és most is. Később Cecil visszatért a házba, s a kandalló elé telepedett, ahogy egykoron gazdájával és Gabriellel. Szemeiben könny csillant. Hogy elrejtse őket, lehunyta a szemeit.

Hirtelen Cecil szemei kipattantak, s felemelte a fejét. Körbeforgatta a füleit és a neszeket figyelte. Felállt, s a patakhoz vette az irányt. Szájába vizet gyűjtött, majd a szörny teste felé indult. Megbillentette a fejét, így a víz a férfi fején landolt. Killian érdeklődve nézte Cecilt, hiszen eddig messzire elkerülte a szörnyet, ha ő volt jelen, most pedig önszántából ment oda. A fekete sárkány lehajtotta a fejét, s a férfi szagolgatta. A test kortyolt egyet a vízből, majd felemelte a karját, s megsimogatta vele Cecil fejét. Gabriel elhűlten nézte az eseményeket. Megölte! Megölte Hyraht, és még vissza is tért a holtak közül!

- Köszönöm – súgta Cecilnek a férfi.

- Most megöllek mindörökre! – kiáltotta Gab, s majdnem felrobbantotta a férfit, de Killian visszarántotta.

- Gab! – kiáltotta. – Várj egy pillanatot!

Közben Cecil segített felülni a férfinek, így az ülve figyelte a szőke párost. Szemei zölden világítottak, s mérgesen méregették Killian kezét, ami Gabrielét szorongatta. Haja koromfeketéből őszre váltott.

- Mire várjak? Ő itt…

- Hyrah – vágott közbe az érintett. – Killian örülnék, ha elengednéd Gabriel kezét!

Killian ebben a pillanatban el is engedte, s hátrábblépett egyet. Az ősz hajú a fejét fogta, mert iszonyatosan fájt neki. Cecil lentebb hajolt, s segített felállni a férfinek. A férfi megrogyott, de Cecil megtartotta a fejével.

- Nem hiszek neked! – mondta makacsul Gab. – Bizonyítsd be.

- Tényleg ezt akarod? – kérdezted mosolyogva, de nem várta meg a választ. – Szereted, ha a nyakad és a füled közti részt csókolgatom, de gyűlölöd, ha a füledet harapdálom.

- Ezt ő is tudhatja – morogta elpirulva.

- Ennél csak intimebbet tudok mondani, kedves. Mondjuk a reggeli kis kiruccanásunk az erdőbe, ahol…

- Hyrah! – kiáltotta fel Gabriel félig örömmel, félig zavarral a hangjában. Hyrah nyakába ugrott, aminek következtében hátraestek egyenesen Cecilre, mivel Hyrah még erőtlen volt.

- Hogyan? Mégis… - szipogta. – Soha többé ne hagyj el!

- Kedves, ha így szorítasz, visszakerülök! – mondta nehézkesen, mire Gabriel engedett az ölelésen, de nem volt hajlandó elengedni. Hyrah felszusszantott, s átölelte ő is a fiút. – A test eredeti tulaja, átadta a visszatérés lehetőségét – mondta mosolyogva. – Ez a test képes regenerálódni a halálból is. Ő most épp a túlvilág felé tart.

- Nem! –kiáltotta hirtelen egy női hang. A ház előtt egy csuklyás alak állt. Hyrah, azonnal megérezte, hogy boszorkánnyal van dolguk. – Az Árnynak fel kell élednie! – kiáltotta, s felemelte a kezeit.

Hyrah felordított, s összecsuklott a fájdalomtól. Még hallotta Gabriel kiáltását, ahogy hívogatta őt, de nem értette, hogy mit mond pontosan. A következő pillanatban elvesztette az eszméletét.

 

Súgó Még nincs hozzászólás.