Gabriel dühösen törölte le a szeméből az esőcseppeket, bár hiába. Az esőcseppek nem csak kívülről ostromolták őt, hanem belülről is. Gyűlölte ezt az érzést. Gyűlölte, hogy Hyrah nem képes érzelmeket mutatni. Gyűlölte, hogy veszettül élvezte azt a csókot, pedig nem szabadott volna. A repülő sziget felé tartottak, mivel nem szándékozott kint éjszakázni ilyen időben. Az ott lakók szívélyesen fogadták őket. A vacsora közben Killian megkérdezte, hogy mi történt. Gabriel vállat vont.

– Nem tudom. Egyszerűen elküldött minket. De nem lepődöm meg. Ő már csak ilyen.

– Régebben nem ilyen volt – sóhajtotta Killian. – Kedves volt, aggódó… és végtelenül szerette a nagyapád. Láttam kibontakozni a románcuk, ahogy azt is, ahogy elszakadtak. Hyrah jó ember.

– Csak érzéketlen.

– Reményvesztett inkább. Elvesztette a hitét, hogy egyáltalán meg lehet ölni azt a szörnyet… és tizenkétezer év nagyon hosszú idő. Meggyengült. Nem tudom meddig lesz képes visszatartani a szörnyet, de meg kell találnunk a módját, hogy hogyan öljük meg…

– Ha ennyi idő alatt nem tudtátok megtalálni, akkor létezik egyáltalán?

– Az igazság az, hogy nagyon sokáig azt hittük mindannyian, hogy a szörny el fog pusztulni egy idő után, de nem így lett… Csupán ötezer éve keressük a módszert, amivel meg lehetne ölni. A könyvtárunkat már majdnem teljesen átolvastam… viszont az utolsó kötetekhez a legelső tudása kellene… Akik még jóval Hyrah születése előtt éltek.

– Képes rá felség? – kérdezte Gabriel.

– Eddig nem sikerült, de mindent megteszek a cél elérése érdekében – mosolygott szelíden Gabrielre Killian. Hirtelen megremegtek a falat, s kint a sárkányok nyugtalanokká váltak.

– Mi történt? – kérdezte Gabriel.

– Fogalmam sincs. Őrök! – kiáltott a király. Gabriel meghallotta Cecil üvöltését, majd az berontott az ajtón, maga mögött hagyva az őrséget. Egyre sietősebben rángatta Gabriel kabátját. Szemébe könnyek csillogtak.

– Hyrah… – suttogta Gabriel. A felismerés villámként csapott belé. – Nem szabadott volna otthagynom! – nyögte. Felpattant Cecil hátára. S az szélsebesen elhagyta a palotát.

Az eső szakadatlanul esett, s a vihar erősebbé vált. Villámok cikáztak a fellegekben, de Gabriel– szintúgy Cecil– nem tudott másra gondolni, hogy időben érjenek vissza a morcos varázslóhoz. Ahogy látótávolságba értek, Gabriel elsőnek Hyrah–t pillantotta meg, majd egy másik alakot, aki hasonlóképp nézett ki, mint Hyrah, annyi különbséggel, hogy rosszindulat áradt az egész lényéből. Gabriel boldogsága csak pár pillanatig tartott, amikor ugyanis Hyrah hátraesett, s nem mozdult többé. Megtorpantak a levegőben. Cecil felüvöltött, s zuhanó repülésbe kezdett. Gabriel alig tudott megkapaszkodni a fekete fülében. A szörny támadott, de Cecilt egy védőpajzs védte, amin nem tudott áttörni a szörny. Gabriel leugrott a fekete hátáról, s Hyrah-hoz szaladt, s letérdelt mellé a sárba, s megnézte a pulzusát, de már nem vert a szíve.

– Már nem tudod megmenteni. Ha nem mentél volna el olyan balga mód, talán még élhetne.

Gabriel Hyrah mellett térdelt, s dacosan nézett a szörny szemeibe, amik nagyon hasonlítottak Hyrah-éhoz. Cecil kettőjük közt állt támadó állásban, s minden mozdulata azt sugallta, hogy menten széttépi. Gabriel egy mély levegőt vett. Megfogta Hyrah kezét, mintha erőt merítene belőle, majd felállt. Kezét a kardjára tette.

– Azzal fogsz megtámadni? Nem lehet megölni engem.

– Nem? Dehogynem. Mindenkit meg lehet ölni! – üvöltötte, s nekitámadt. A szörny elmosolyodott, s suhintott egyet, de semmi sem történt. Döbbenten nézett Gabrielre, majd újra próbálkozott. Ekkor meglátta a védőpajzsot, ami őt és Cecilt is védte. Hyrah utolsó varázslatai őket védte. Gabriel üvöltés kíséretében átszúrta a pengét a szörnyetegen. – Nem tudsz megölni – súgta gúnyosan.

– De a kardom nem csak ölni képes – súgta. – A palota legjobb mágusa készítette. Ha ezzel átszúrok valakit úgy, hogy az még ne haljon bele elsőre… Annak szenvedést fog okozni. – Ezzel ellépett a szemébe nézett. A szörny szemeiben félelem csillogott, hiszen minden élőlény félt a fájdalomtól. Gabriel kimondta a kulcsszavakat, mire a szörny üvöltve esett össze. Pár pillanattal később elvesztette az eszméletét, de lélekben tovább szenvedett a kardtól.

Gabriel a könnyeivel küszködött. Megpördült és visszaszaladt Hyrah-hoz. Mellé térdelt, s figyelte a kifejezéstelen arcot. Az ölébe vette a fejét, s sírni kezdett. Az időközben valamennyire elcsendesedett idő újra szárnyra kapott, mintha megérezte volna a fiú fájdalmát. Kötődött a férfihoz, de maga sem értette miért. Vele együtt sírt a fekete sárkány is, aki szárnyával valamennyit felfogott az esőcseppek hadából. Gabriel könnyfátyol mögül nézte a rezzenéstelen arcot.

Hirtelen Hyrah szemei kipattantak, s mint aki víz alól bukkant volna fel egy utolsó levegőért, úgy szívta be az éltető levegőt a tüdejébe. Zihálva ült fel, s a mellkasára tette a kezét. Szaporán vette a levegőt, nem is érzékelte, hogy hol van.

– Én… meghaltam. Hogy lehetek itt? – körbenézett, s meglátta a két nemrégiben elküldött lakótársát. – Cecil… Gabriel… – lehelte. Ahogy kimondta Gabriel nevét, a szőke máris lendült és átölelte a nyakát. A lendülettől elvágódtak a sárban. – Hé-hé-hé! Így sem kapok levegőt! – kiáltotta, de Gabriel meg sem hallotta. Halkan zokogott, s ölelte a férfit. Hyrah látva, hogy lehetetlen vállalkozás, most leszednie magáról a fiút elnyúlt a földön, s Gabriel hátát kezdte el simogatni nyugtatóan. Másik kezével Cecil fejét simította meg. – Minek jöttetek vissza? – kérdezte mosolyogva, de nem várt választ.

– Hülye! Aggódtam érted! – kiáltotta könnyek közt Gabriel.

– Sajnálom – mondta halkan, majd hozzátette:– és köszönöm. De mi lenne, ha bemennénk? Fázom. – Gabriel szipogva feltápászkodott valamennyire Hyrah-ról, s a szemeibe nézett. Gondolkodás nélkül cselekedett. Hyrah ajkai tapasztotta a sajátjait, Hyrah, pedig viszonozta. – Jól esik, nem erről van szó. De így is fázom – súgta az ajkaira mindentudó mosollyal. Gabriel felpattant róla, s vöröslő fejjel felsegítette őt is.

Gabriel és Cecil bement a házba. Nem sokkal később Hyrah is követte őket, de előtte a szörny teste felé indult. Ahogy hozzáért, az teljesen elporladt. Hyrah elhúzta a száját, hiszen ha nincs abban a testben, akkor visszaköltözött az övébe. Bent egyet tapsolt, mire minden a helyére került, s tűz gyulladt a kandallóban. Az ajtó szélesebbé vált, hogy Cecil is kényelmesen beférjen rajta. Hyrah leült a kandalló elé és maga köré terítette a takarót. Cecil Hyrah mögé telepedett és élvezte a kandallóból kiszálló meleget és gazdája közelségét.

– Nem foglak megenni – szólt játékosan Hyrah. – Viszont, ha ott szobrozol meg fogsz fázni, én pedig egy ideig nem varázsolok, szóval ki kell, hogy kúráljak. Azt pedig nem akarom!

– Épp most varázsoltál! – kontrázott a fiú, de elvette a pokrócot, s leült ő is.

– Csak az ajtót. A többi még egy régi varázslat. Az történik a házban, amit én akarok. Mondjuk élő szervezetre nem hat – jegyezte meg mosolyogva. Nekidőlt Cecilnek és cirógatni kezdte. Gabriel hirtelen azt szerette volna, hogy azok a kezek őt cirógassák, de erről az ötletről gyorsan le is tett, amikor tudatosult benne, hogy az mit jelentene. Hyrah felsóhajtott. – Visszatért a börtönébe… Ezért élhetek még…

– Ez azt jelenti, hogy… ha megöljük, akkor te is meghalsz? – kérdezte Gabriel szomorúan.

– Nem feltétlen, de megeshet. Ha fél perccel később történik az, ami… nem jöhettem volna vissza. A szörnyeteg rángatott vissza, mert ő nem tudja irányítani a testem. Legalább is hosszútávon.

– Már mindent kiaknáztál ellene? – kérdezte keserédes nevetéssel Gabriel.

– Volt időm, nem gondolod?– mosolygott a fiúra.

– T-te… mosolyogsz! – kiáltotta meglepetten Gabriel.

– Igen – húzta el a száját. Soha többé nem akart érezni, mégis mikor visszatért érezte, hogy a fal, amit addig olyan gondosan épített semmivé lett. Meg amikor ott állt, nem akart elmenni. A fény hívogatta, jó érzéssel töltötte el… mégis maradni akart. Gabriel miatt. Szerette, még ha ezt nem s vallotta be.

– Most miért vágsz olyan arcot, mintha baj lenne?

– Mert az – sóhajtotta és teljesen Cecilnek dőlt. – El kell mennetek. Már tudja, hogy hol árthat nekem a legjobban, és talált megint két alanyt…

– És mi van, ha én nem szándékozom elmenni?

– Akkor, ha kell, átírom az emlékeid, hogy el akarj menni – sóhajtotta fáradtan Hyrah, pedig szívéből gyűlölte még az ötletét is.

– Mi lenne, ha inkább a segítségem kérnéd, ahelyett, hogy elüldözöl? – kiáltotta dühösen Gabriel.

– Mert belefáradtam az életbe. Végre nyugalmat akarok – sóhajtott fel, s lehunyta a szemeit. – Te pedig nem engednéd meg nekem. Láttam a jövőben.

– Már jövőbe látó is vagy? Akkor, hogy nem láttad, hogy meg fog ölni? – Szemei izzottak a dühtől. Hyrah bágyadtan ránézett. Nem akart vele harcolni.

– Nem. Arra nem vagyok képes, viszont… mint említettem. Régebben találkoztál már az idősebb éneddel, sőt… az én idősebb énemmel is. Az az énem egy üzenetet hagyott nekem. Abban az idősíkban máshogy alakultak a dolgok…

Ugyanúgy találkoztunk, s sok minden ugyanolyan volt, mint most. – mondta halkan, s lehunyta a szemeit. Mesélni kezdett, s közben látta azt az életét is a lelki szemei előtt. – Miután kiüldöztem belőled a szörnyet, megmutattam az egész múltam a szörnnyel kapcsolatban, hogy miket tettem, hogy miket láttam, hogy hogyan nézett ki a nagyapád fiatal korában. Megkedveltelek. Túlzottan is – felsóhajtott, mert el akarta kergetni ezeket az érzéseket. Úgy érezte, hogy azok az érzések belemásznak még jobban a szívébe, de nem akarta. – Egy idő után te is megkedveltél. Aztán alakultak a dolgok, egyre közeledtünk egymáshoz… Egy szó, mint száz: lefeküdtünk, utána pedig le sem tudtalak vakarni magamról.

– Hogy mi? Kizárt! Én férfivel soha! – kiáltotta Gabriel. Teljesen belevörösödött a gondolatba.

– Erről van szó. De ettől függetlenül nem hagynád, hogy meghaljak. Most sem hagytad. – Felállt, s a szemébe nézett.

– Nem megyek el – válaszolta dacosan. Ekkor kopogtattak az első ajtón. Hyrah Cecilre nézett, hogy menjen ki. Ő már tudta, hogy ki áll az ajtó előtt. Gabriel egy embere, és a sereg nem díjazta az ilyen „háziállatok” tartását. Hyrah kinyitotta az ajtót az érkezőnek. A férfi furcsán nézte végig őket, hiszen mindketten sárosak voltak és csapzottak. Gabriel tekintete elkomorodott, majd felnézett az ajtóban álló alárendeltjére. – Miért van itt, katona?

– Gabriel tábornok! –kiáltotta. – A király azonnali hatállyal visszahívta önt! Egy messzi birodalom seregei tartanak felénk, már megkaptuk a hadüzenetet.

– Az… nem lehet – lehelte Gabriel. – Miért pont most? – kérdezte magától kétségbeesetten. Nem hagyhatta itt a férfit, hiszen jól láthatóan labilis volt az állapota. – Nem me…

– Gabriel tábornok fél óra múlva elkészül – felelte érzelemmentes hangon Hyrah. Kihúzta magát, s méltóságteljesen beszélt. A katona meghajolt, majd kint megvárta tábornokát.

– Te tudtad…

– Nem. Úgy látszik a döntésemmel megváltoztattam a jövőt… Most pedig menned kell, de előtte még adok valamit – sóhajtotta. – Ennyivel tartozom. – Nem nézett a fiúra. Érezte, hogy nem tudná elengedni…

– Miért volt hatástalan a szörny támadása?

– Mert mikor megláttam, tudtam, hogy ti lesztek a következő áldozatai. Ezért létrehoztam körülöttetek egy pajzsot, ami megvéd tőle. De csak tőle véd meg. – A fiókjában kutakodott, s elővett egy kis üvegcsét. Benne egy ezüstös folyadék volt. Láncra tette a kis üvegcsét, majd átnyújtotta. – Ennek egyetlen cseppje meggyógyít bármilyen sebet. Viszont életet nem ad vissza, ne téveszd össze a kettőt.

– Miért törődsz velem? – kérdezte a szemeibe bámulva.

– Sam miatt – hazudta szemrebbenés nélkül. Tudta, hogyha elmondja az igazságot a fiú nem fog elmenni. Ez pedig egy félig-meddig igaz válasz volt.

– Értem… – mondta halkan. Nem bírt azokba a barna szemekbe nézni. Lehajtotta a fejét, majd felment az emeletre. Átöltözött, s összepakolt. – Köszönöm a vendéglátásod – köszönt el Hyrahtól.

Hyrah csak bólintott, s hagyta, hogy a fiú kilépjen az ajtón, ahogy az ő életéből is. Halkan felsóhajtott. Leült az egyik székbe, s élvezte a kandalló melegét. Egyik része nem akarta elengedni a fiút, de az esze tudta, hogy el kell engednie, mielőtt a fiú képtelen lenne elhagyni őt. Felemelte a kezét, s a tenyerét kezdte nézni. Az életvonala – ami abban a pillanatban eltűnt, amikor magába zárta a démont –, újra megjelent. Hyrah érezte, hogy élete napjai meg vannak számlálva és volt egy olyan sejtése, hogy nem is volt olyan messze a vége. A hátsó ajtó kitárult, s egy régi ismerős lépett be rajta Killian személyében.

– Üdvözöllek Killian – szólt Hyrah, de nem állt fel. Killian leült vele szemközt egy székre.

– Üdv – biccentett. Körbenézett a házban. – Hol van Gabriel?

– Visszahívták a palotába – vonta meg a vállát. – Miért jöttél?

– Ezt – átnyújtott egy vastag könyvet. – Nem fogom tudni elolvasni és az ősök nem segítenek. Szerintük a szörny feléledése elkerülhetetlen és szükséges.

– Igazuk van. Fel kell élednie – a plafont bámulta. – Ahhoz, hogy megöljük, fel kell élednie és tudja is a módját, hogy hogyan tud feléledni. – Killian érdeklődve nézett rá. – Ma meghaltam és csak az ő életben maradási kényszere miatt maradhattam életben. Viszont… – Előre nyújtotta a kezét a férfinek, aki megnézte azt. Nem értette, hogy mit akar ezzel mondani a varázsló. – Meg fogok halni és sejtésem szerint nem is olyan sokára.

– Szerinted mit fog érezni az a fiú, ha te meghalsz?

– Semmit sem érezhet. Erről kezeskedned kell – nézett fel egykori barátja szemébe. Mostanra már nem tudta volna megmondani, hogy tényleg barátok-e a férfival. – Annak a fiúnak a sorsába van írva, hogy megvédje a népét.

– És, hogy segítsen neked! – felelte dühösen a szőke. – Ne mond, hogy nem vettél észre semmit!

– Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz – mosolyodott el a férfi. – De nem fogom belekeverni még jobban.

– Szereted.

– Kedvelem. Jobban, mint egy barátot, de nem nevezném szerelemnek. – Előre nyúlt a könyvért, s belelapozgatott. Átfuttatta a szemeit a szövegen, s ebben a pillanatban örült, amiért annyit tanult az évek során. – A sötét árnyak egy helyre gyűltek, hogy kiterveljék, hogyan vegyék el a napot a fentiektől, s hogyan költözzenek a fény helyére. Naphosszat szőtték terveiket, míg az egyik felszólalt: „Alkossunk meg egy még hatalmasabb szörnyet, mint mi magunk! Olvadjunk egybe, s adjunk neki egy testet!” szólt a legravaszabb.

Megegyeztek, s döntést hoztak. Azonban amikor feléledt, a szörny nem elégedett meg az ott lévők erejével. Felkereste az összes sötét árnyat, s felfalta azokat, míg a környezetében nem maradt más, csak ő.

– Ez a szörny születésének története… Akkor el tudod olvasni?

– Igen. De van pár olyan szó, amit nem ismerek. – A szőke szemébe nézett. – Killian. Szeretném, ha valakit elküldenél kémkedni Gabriel után.

– Tehát mégis szereted – mosolyodott el sunyin, s hátraült a székben. – Rendben. Cecilen keresztül fog értesíteni a kém.

– Cecilen keresztül? – nézett a férfira értetlenül. – És még mindig csak kedvelem a srácot! – Killian felnevetett.

– Ahogy akarod barátom. És igen, Cecil gondolatain keresztül – ezzel felállt. – Ha találsz, valamit küld fel Cecillel. Az öreg sárkány, most nem szívlel – nevetett fel. – Nem tetszett neki, hogy elküldted Gabrielt.

– Akkor ezek után rühellni fog.

 

[A legendás varázsló]

Súgó Még nincs hozzászólás.