Max megcsókolt és szélesen mosolygott le rám. Tőlem csak egy halvány mosolyra telt, de nem a fáradtság miatt. A gondolataim teljesen máshol jártak. Lefeküdt mellém, s én a plafont bámultam. Gondolataim Hayatén jártak. Kavarodtak az érzelmeim. Gyűlölet, harag, megbánás… Oldalra fordultam, hogy Max-hez bújjak, de ő háttal feküdt nekem, így a hátához bújtam, de nem éreztem jól magam így… Visszafeküdtem és a plafont bámultam. Nem bírtam elaludni. Végül kiszálltam Max mellől. Nem éreztem magam ide valónak, pedig ez az én ágyam volt…

Felöltöztem, magamhoz vettem a tárcám, majd leléptem. A telefonomat sem vittem magammal, annyira elterelődtek a gondolataim. Hagytam, hogy arra vigyen a lábam, amerre.

Egyszeriben Hayate villájánál találtam magam. A szívem egy része ide vágyott… De miért? Talán mert Cy tényleg szerette, és mert én is elkezdtem megkedvelni őt?

Az eső nagy cseppekben kezdett el esni, de nem olyan sűrűn, hogy elázzon tőle az ember. A követ néztem, ahogy ráesik egy-egy csepp, s az szomjasan szívta magába, hogy pár perc múlva nyoma se maradjon. Vettem egy mély levegőt és felnéztem a hatalmas házra. Észrevettem, hogy az egyik ablakából halvány fény szűrődik ki. Hayate még fent lenne ilyenkor? Amikor velem volt sohasem maradt fel ilyen sokáig…

„Menj és derítsd ki!” súgta egy belső hang. Felszegtem a fejem, s elindultam befelé. A hatalmas kapuk megállásra késztettek. Az őrök biztosan nem engedtek volna be csak úgy. Mindenki tud a kis „szakításunkról”, szóval kizárt, hogy beengednének, hiszen alapból sem szívesen engedtek a főnökük közelébe. Körbenéztem, s eszembe jutott a hátsó kert. Ott be tudtam lopózni. Hátramentem, s hamar meg is találtam a deszkát, ami mozgott. Nem sokkal később már a házban jártam. A nappali felé vettem az irányt, ahonnan a fényeket láttam.

A kandallóból kellemes meleg áradt szét a nappaliban. Mindig is lenyűgözött ez a szoba. A padlózat, a korlátok, minden fából készült. Hayate egy kanapéban ült, s a tüzet figyelte. Kezében egy whiskys poharat tartott és dobolt rajta az ujjaival. Hirtelen úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek, aki az apjának készül bevallani valami szörnyűséget. Torkomban gombóc nőtt. Nem bírtam lépni. Halkan vettem egy mély levegőt, lehunytam a szemeim. Bátorság! Kinyitottam a szemeim és lenyeltem a gombócot a torkomból, ami a gyomromba költözött át. Legalább tudok beszélni…

A helyzetemet nem könnyítette meg, hogy Hayate nem volt hajlandó észrevenni, vagy csak simán nem vett észre. Nem tudom eldönteni… Lassan lépdeltem felé. Csak akkor vett észre, amikor a látóterének a széléhez értem. Hangosan felsóhajtott és beleivott a whiskyjébe. Miért pont whisky?! Gyűlöltem az ízét.

– Jöttél, hogy lásd a nyomorom? – kérdezte halkan. Szinte elnyomta a hangját a tűz ropogása. Látszólag nem lepődött meg, hogy sikerült bejutnom. Mondjuk… logikusan gondolkodva, nem is volt miért meglepődnie. – Válaszolnál még ma, és eltűnnél a francba?

– Részeg vagy – állapítottam meg keserűen. – De nem. Nem azért jöttem.

– Bökd ki, aztán takarodj. – Fájtak a szavai, de megértem a haragját. Én sem tennék másként az ő helyében. De miért fáj ez ennyire? Elcseszett szerelem! Legalábbis ahhoz hasonló… Felnéztem az arcába, valami más volt. Láttam már részegen, de akkor nem így nézett ki!

– Azt hiszem, hibát követtem el.

– Nem is kicsit. Menj csak vissza a barátocskádhoz, aki az öcsikém is egyben – morogta. Ezek szerint tudott róla.

– Hayate! Kérlek.

Letette a kezéből a whiskyjét, majd lassan felállt. Fenyegetően tornyosult felé, de én nem voltam hajlandó megijedni tőle. Megígérte, hogy nem fog többé bántani! Bár mondjuk azóta megváltozhatott a véleménye… én mégis hinni akartam abban, hogy képtelen lenne bántani. Gúnyos mosoly húzódott az ajkaira.

– Még mindig azt hiszed, hogy képtelen lennélek bántani? Milyen naiv vagy kicsi Josh. Azóta akadt egy fontos különbség a kapcsolatunkban: elhagytál, kitettél, bárhogy nevezhetjük. – Nyeltem egyet, de álltam a tekintetét.

– Nem fogsz bántani! – Hayate érdeklődően felvonta a szemöldökét, majd megragadta a derekam és magához ölelt. – Nem fogsz – mondtam reszketeg hangon. Kezdtem elveszíteni a hitem…

Egyszeriben felkapott, s az szobájába vitt, ahol ledobott az ágyra. Meglepetésemben csak nyikkanni tudtam, majd jött a következő meglepetés: Hayate landolt rajtam, s vetkőztetni kezdett. Ellenkezni kezdtem, mire könnyedén leszorította a kezem, s a fejem fölött rátenyerelt. Durván az ajkaimra mart, mire kicsikart belőlem egy kéjes nyögést. Persze rásegített az érzékenyebb részeken kalandozó keze is de ez már csak részletkérdés volt. Fél perccel később hangosan nyögdécseltem alatta. Most vagy Hayate ennyire jó ebben, vagy csak én reagálok rá így? Tök mindegy: piszkosul jó érzés. Elengedte a kezem, mire a hajába túrtam. Teljesen elfeledkeztem arról, hogy esetleg „rossz” emberrel csinálom mindazt, amit. Hayate csókjai gyengédebbek lettek, majd a nyakamnál megállapodott. Felsóhajtott, majd nevetés kezdte el rázni a testét.

– Túl részeg vagyok – nyögte végül, s a nyakamhoz ejtette a fejét. Nem sokkal később mélyen aludt.

 

Figyeltem az arcát. Bármennyire nem voltam álmos, mellette mégis elnyomott az álom. Álmomban Hayatéhoz bújtam, s ő is átkarolt engem. Aznap éjjel, újra békésen aludtam, ahogy csak az ő karjai közt tudtam.

Reggel még aludtam, amikor Hayate felkelt. Édesen mosolygott rám, hiszen még mindig szerelmes volt belém, és a szíve erősebb volt a büszkeségének e részénél. Akkor még nem tudta, hogy nem sokára a büszkesége volt fog győzni…

Óvatosan simogatta a hajam, boldog voltam, hogy mellette voltam. Álmosan nyitottam ki a szemem. Még bántotta a napfény, ezért nyöszörögve fordultam át a másik oldalamra, hogy ne égesse ki a retinám az erős fény. Hayate boldogan bújt a hátamhoz és a nyakamba csókolgatta, amitől jóleső borzongás futott végig a hátamon. Aztán hirtelen megdermedt. Érdeklődve fordultam hátra, mire láttam az elkomoruló tekintetét.

– Hát igazuk volt? – kérdezte dühösen. – Mégiscsak egy számító kurva vagy?

– Mi? – nyögtem fel. Hayate a félmeztelen felsőtestemre nézett, mire megvilágosodtam. Max korábbi nyomai még ott virítottak a bőrömön, ahogy az övé is. – Ez…

– Nem kell magyarázkodnod! – felpattant mellőlem. – Legyetek boldogok! Másokkal ellentétben, én nem fogom tönkretenni a boldogságotokat.

– Miről beszélsz? – kérdeztem döbbenten. Miért érzem úgy, hogy ezzel valamire céloz? A szemeimbe nézett. Magára vette a zakót és megigazította azt.

– Eddig minden kapcsolatom tönkretette valaki. – Adott egy kitérő választ. – Én nem fogom másét. Menj innen…

– Hayate! Nem fejeztem be!

– Nem érdekel. Egyedül az érdekelne, ha azt mondanád, hogy megbántad és rájöttél, hogy szeretsz. – Szemei komolyak voltak. Várt pár percet. – Látod. Nem fogod ezt mondani. Már az elején tudtam, hogy nem fogsz engem szeretni… Most kérlek, távozz. – Hangja nyugodt volt, de tudtam, hogy belül dühöng. Lehajtottam a fejem, és a szemem a lepedőre szegeztem.

– Akkor is elmondom! – makacsoltam meg magam. Hayate már az ajtóban állt. Hangosan felsóhajtott és az ajtófélfának dőlt. – Igen, lefeküdtem vele, mert ő annyira szerette volna. De amikor… – az ajkamba haraptam. Tudtam, hogy nem kéne ilyeneket mondanom, mert csak dühösebb lesz. – amikor neki nyögdécseltem… Hirtelen nem az ő nevét akartam mondani, hanem a tiéd.

– Köszönöm az enyhített szóhasználatot, de megmondtad: a farkam szereted.

– A francba veled! – ordítottam. – Nem azért élveztem el, mert ő volt az, aki csinálta, hanem azért mert téged képzeltelek a helyébe!

– Ez csak azt bizonyítja, hogy kiváló szerető vagyok. Habár mint egy barát, elbuktam – mondta gúnyosan, majd ellökte magát az ajtófélfától. – Mehetsz az utadra.

– Hayate! – kiáltottam fel, és utána rohantam.

Az előszobában jártunk, mikor Max lépett be az ajtón. Végignézett rajtam, minek következtében én is megnéztem magam. Úgy néztem ki, mint aki egy heves szeretkezésen esett át pár perce. Max és én is megmerevedtünk. Max dühösen nézte Hayatét, akit nem hozta lázba öccse dühöngő arckifejezése, testtartása. Szemérmetlenül elmosolyodott.

– Mit csináltál vele?

– Semmit! – kiáltottam, de Hayate hangja elnyomta az enyém.

– Megdugtam! – mondta kitörő örömmel. – Az éjszaka közepén felhívtam a kicsikét, hogy segítsen, mert megtámadtak. Szegény, naiv picike meg bevette. – Egy erős balegyenest kapott be. Hayate tekintete elsötétült. Szinte láttam, ahogy a szakadék szélére lép, amiből kimászott anno. Csakis miattam mászott ki belőle akkor… Öccsére nézett, aki riadtan lépett el tőle. Nem kellett látnom ahhoz az arcát, hogy tudjam, milyen kifejezés van rajta. – Öt percetek van elhagyni a birtokot. Utána kidobnak az őrök. Szó szerint! – nyomatékosította. Kisétált az ajtón, s magunkra hagyott.

 

Ezek után minden kapcsolatot megszűntetett velünk, velem, amitől belül hatalmas űr keletkezett… Max-nek egy időre el kellett mennie a munkája miatt, s az űr csak még nagyobb lett nélküle. Semmi sem tudta elterelni a gondolataimat.

Két hónap múltán be kellett látnom: szerelmes voltam belé. És vagyok is. De elvágtam tőle magam. Ha akkor nem maradok ott, ha akkor kimondom… Max-el azóta csak egyszer voltunk együtt, de…

– Utálom! – kiáltottam az üres szobának. Már nem bírtam visszatartani a könnyeimet, mindent kiadtam magamból. Egyszerűen elegem volt! Dühösen néztem fel a telefonomra. Max számát tárcsáztam. Nem sokkal később beleszólt.

– Szia, élet – mondta csilingelő hangon a telefonba. – Valami baj van?

– Igen. Mikor jössz haza? – kérdeztem.

– Még nem most – mondta halkan. Pár másodperc után felsóhajtott. – Nem tudjuk tovább halasztani, igaz? – kérdezte, bár csak költői kérdés volt, mert nem hagyta, hogy válaszoljak. – Sajnálom, hogy eddig nem mutattam jelé, hogy tudom.

– M-mégis minek? – kérdeztem zavarodottan.

– Nem szeretsz engem, és jelenleg nem is fogsz. Már régen észrevettem, csak nem akartam elhinni. Te tényleg szereted Hayatét, nem igaz? – Helyeslően hümmögtem, mivel féltem, hogyha mondok valamit, elsírom magam. – Azért… megmaradunk barátnak, igaz?

– Persze! és… köszönöm.

– Addig ne mozdulj a lakásáról, amíg meg nem bocsájt! – nevetett a telefonba. Helyeseltem, majd elköszöntünk egymástól.

 

Az utóbbi időkben elhíresült Hayatéról, hogy visszatért az önpusztító életmódhoz, persze rendesen vezette a csapatát, mint mindig, ezért is nem volt lázadás ebből. Amíg minden flottul ment, addig senki sem szólt bele a magánéletébe. Reggel kilenc óra volt, így még biztosan aludt.

 

Hihetetlenül nehéz volt bejutnom az épületbe, de a fejemben azt harsogták: megéri! És én hallgattam rájuk. Szívem őrült tempóban vert, ahogy az ajtaja előtt álltam. Tudtam mire kell számítanom: minimum egy, de lehet, hogy két fizetett nővel alszik az ágyában… az egykori ágyunkban. Halkan léptem be a szobába. A függönyök el voltak húzva, félhomály uralkodott a szobában.

Igazam volt. Két nő feküdt a hatalmas francia ágyban. Az egyik szőke volt, hatalmas mellekkel, csábító testtel. Megérintettem a nő vállát, mire az felkelt. Kérdőn nézett rám, mire meglengettem előtte egy tízest és az ajtó felé mutattam. A nő mosolyogva eltette a pénz, majd miután felkapta a ruháit eltűnt a szobából, sőt a birtokról is. A másik nő derekán Hayate keze pihent, amiért legszívesebben kirángattam volna az ágyból. Ennek a nőnek sötétbarna haja volt, szinte már fekete. Kisebb, de annál természetesebb adottságokkal. Igen. Hayaténak volt ízlése, még a prostik terén is… Csak velem szúrta el a dolgokat ízlés terén. Ennek a nőnek is szelíden az értésére adtam, hogy tűnjön el, de ő már nem volt ennyire készséges, de egy újabb tízes után meggondolta magát.

 

Ahogy eltűntek a szobából becsuktam utánuk az ajtót. Hayate a hátán fekve aludt. Szeme alatt sötét karikák virítottak. Gondolom az éjszakai élettől és a kevés alvástól. Nem tudtam nem arra gondolni, hogy ez az én hibám. Ledobtam a cipőmet, majd fölé másztam. Apró csókot nyomtam az ajkaira, mire felébredt, de még nem nyitotta ki a szemét. Befeküdtem mellé, mire átölelt, s közelebb húzott magához. Mély levegőt vett, majd kiengedte a tüdejéből. Kellet pár másodperc, mire rájött, hogy nem az egyik hölgyike fészkelte be magát a karjai közé.

Ahogy kinyitotta a szemeit, mély döbbenet ült ki az arcára, majd megjelentek rajta a harag vonásai. Szólni akart, de az ajkaira tettem az ujjam.

– Nem az, amire gondolsz! – szögeztem le, mivel éreztem, hogy valami szemét kurvának akart elhordani. – Szeretlek, sajnálom, hogy csak most láttam be.

– Hazudsz! Mit szeretnél? Pénz, befolyást, a farkam…?

– Téged! – vágtam közbe, s az ajkaira tapadtam.

Hayate fölém gördült, s a nyakamra tette a kezeit. Tekintete nagyon is vészjósló volt, de eldöntöttem, hogy bármit megteszek, hogy elhiggye: szeretem őt. Önkéntelenül szaporábban vettem a levegőt, de ugyanolyan határozottan néztem a szemébe.

– Tudod jól, hogy gyűlölöm, ha elárulnak. Te pedig, kedves, nagyon is elárultál – súgta az ajkaimra.

– Tudom. De azt is, hogy nem fogsz bántani! Ha pedig mégis… Legalább te ölsz meg.

– Őrült vagy.

– Szívesen lennék a TE őrülted. – Hayate megadóan felsóhajtott. – Ez azt jelenti, hogy maradhatok?

– Attól függ, hogy mi a következő szavad. – Fölényes pillantást vetett rám, mire felnyúltam, s a nyaka köré fontam a kezem.

– Szeretlek.

– Helyes válasz – súgta az ajkaimra, s megcsókolt.

 

Később a mellkasán feküdtem, hallgattam a szívverését, s apró köröket rajzoltam a mellkasára. Éreztem, hogy figyel, de nem zavart. A tarkómat cirógatta az ujjaival. Nem láttam, de éreztem, hogy mosolyog, és ez engem is mosolygásra késztetett. Most már akarva sem tudtam volna letagadni, hogy mennyire szeretem.

Kinyílt az ajtó és belépett rajta Frederick, Hayate komornyikja. Először meglepetten nézett urára, majd óvatosan meghajolt. Nem látott engem, csak annyit, hogy valaki van Hayate mellett, mert eltakart a takaró.

– Mit hozhatok az úrfinak? – kérdezte.

– Tükörtojás, baconnel! – mondta mosolyogva. Fred bólintott.

– És a partnerének? – kérdezte kissé érdekes hangon. Fentebb tornáztam magam és Fredre néztem.

– Csak a szokásosat – mosolyogtam boldogan. Kissé értetlenkedve nézett, de bólintott. A konyhába ment, hogy elkészítesse a reggelit. – Csak nem megleptem? – kérdeztem mosolyogva.

– Engem is megleptél! – Kisimított az arcomból egy tincset. – Nem, hogy őt. Szívesen kelnék így reggelente.

– Hát. Ha gondolod, összeveszhetek veled megint két hónapra.

– Az kéne még! Meg ne próbáld! – Hangosan felnevettem, ss megcsókoltam. – Várjunk. Te számoltad?

– Nem! – vágtam rá. Hayate szélesen elmosolyodott, mire elpirultam. Elárultam magam.

– Számoltad! – nevetett fel, majd lehúzott egy csókra.

Nem sokkal később megkaptunk a reggelinket. Ahogy Frederick odaadta az reggelim rám nézett és kedvesen megszólított.

– Josh úrfi. Örülök, hogy látom.

– Hát még én! – mondtam mosolyogva.

– Hé! Fred! – mondta kissé megrovóan Hayate és átölelte a derekam. Védelmezően magához húzott. – Csak most kaptam vissza. Ne csábítsd el tőlem!

Mindketten felnevettünk, hiszen abszurd volt. Frederick az apám lehetett volna és különben is volt egy felesége, akivel boldogak voltak. Legalábbis a mesékből és a képekből erre következtettem.

Az elkövetkezendő időszakot Hayate mellett töltöttem, mint párja. Az örsön nem nézték jó szemmel, de nem izgatott a dolog. Max-szel barátok maradtunk, ahogy megígértük, habár az első pár hónap érdekesen telt. Még arra is rávettem a barna hajút, hogy néha napján meglátogasson minket.

 

[My Little Cop - Scars]