6. fejezet

Később én is követtem Josh-t, persze a saját ágyamba, viszont nem tudtam elaludni. Egy cigire és egy sétára volt szükségem, hiába volt megtiltva. Holnap le fogja ordítani a fejem, amiért ilyen meggondolatlan vagyok. Kiszálltam az ágyból, s Josh gardróbjához mentem. Szerencsémre nagyobb pulcsikat szerette, így még rám is jó volt egy-néhány darab. Amikor először észrevettem jót mosolyogtam rajta, most pedig áldottam ezért a szokásáért. Magamra vettem egy kapucnis felsőt, majd kölcsön vettem tőle a tárcáját, mivel a sajátomat elhagytam valahol a kórház és a főhadiszállás közt. A legközelebbi boltban vettem egy doboz cigit, majd a parkba mentem.

Mélyen belebújtam a kapucniba, hogy ne ismerjenek fel, na meg azért is, mert fáztam. Éreztem Josh illatát a pulcsiban, s önkéntelenül is mélyet szippantottam az illatából. Megnyugtatott. Bár nem tudtam, mit tettem volna, ha megtámadtak volna. El kellett volna hoznom Josh fegyverét – sóhajtottam, majd rágyújtottam egy szálra. A füst kellemesen töltötte meg a tüdőmet.

– Ez már nagyon hiányzott! – sóhajtottam fel, s leültem egy padra, mivel sajogni kezdett a lábam. Talán mégsem volt a legjobb ötlet lejönni, sétálni. Most már késő bánat!

A park kihalt volt, csak a fák mögül szűrődött ki pár alkohol ittas kiáltás, és némi motorzaj. Csak a főösvényeket világították ki, míg az olyan kis ösvények, amin én is voltam sötétségbe borultak. Egy gyanúsnak kinéző férfi lépett mellém.

– Hé, haver. Kell anyag? – kérdezte suttogva. Ismertem a tagot. Bár a barátságunk megkopott az idők során, de ő volt egykoron az egyik legjobb barátom. Amikor még normális voltam, mikor volt az már?

– Kösz, Pete. Tudod, hogy nem élek ilyenekkel. Hello – pillantottam fel rá. Egyszeriben nem jutott szóhoz.

– Te! Hay… – Csendre intettem, mire észbe kapott. Leült mellém. – Hé, haver! Mindenki azt hiszi, hogy meghaltál! Az embereid már át is álltak Sheamus-höz…

– Tudok róla – mondtam egyszerűen és beleszívtam a cigimbe. Pete meghökkenve nézett rám, hiszen nálam az árulás a legfőbb bűn volt. Ilyenkor mindig őrjöngtem, és erre maga Sheamus volt az élő példa. – Nem árultak el. Ez mind a kicsi Cy terve – mosolyodtam el. – Ha kitudódik, hogy élek, tudom, kit kell keresni – villantottam rá egy vészjósló mosolyt, mire védekezően felemelte a kezeit.

– Lakat a számon, haver. Egyébként ritka szarul nézel ki – jegyezte meg. Hulla sápadt voltam, ezt én is tudtam magamról.

– Mert ritka szarul vagyok. Ezért is tervezget Cy egy ideig, és nem én. Pihennem kell.

– Veled komoly bajok vannak! Sohasem adtad át az irányítást másnak, nem hogy a kurvádnak.

– Ismételd meg, és kimetszem a nyelved – sziszegtem. Megütközve nézett rám, mintha valami olyat mondtam volna, amit alapból sohasem. De ez nem volt igaz, hiszen máskor is fenyegettem már meg embereket, ebben nem volt semmi különös.

– Befogtam –emelte fel a kezét. Tudta, hogy képes lennék rá. – Mi történt veled? Olyan fura vagy…

– Mit értesz ez alatt?

– Azt pletykálják, hogy e miatt a Cy miatt, nem is foglalkoztál a Főnixekkel. Hogy emiatt tudott Sheamus elkapni, és ehhez hasonlók.

– Imádom a pletykákat! – nevettem fel keserédesen. – Fogalmuk sincs semmiről… Pont ellenkezőleg. Miatta többet foglalkoztam velük, mint addig és pont ő volt az, aki miatt elkerültem a halált. De mindegy, hogy mit gondolnak, engem nem érdekel. – Újabb cigire gyújtottam.

– Lehet egy kérdésem? – kérdezte pár perccel később. Bólintottam. – Nem lehet, hogy beleszerettél?

– Az kéne még! – nevettem fel, mire összevonta a szemöldökét. – Akkor úgy fogalmazok, hogy nem akarok belészeretni. Annak nincs jó vége.

– Ha engem kérdezel, már elkéstél vele. – Mindentudó mosolyra húzta a száját, pedig nem tudott semmit. Én magam sem tudom, hogy mit érzek – avagy nem–, nem hogy ő!

– Ja. Lehet. – Kínomban már mosolyogtam. De bármi is történjen, erről nem szerezhet tudomást. Ahogy felgyógyulok, és végzünk Sheamus-szel, el fogom távolítani az életemből, újra a régi leszek, és ő is azt kezdhet az életével, amit csak akar. Már ha nem tettem teljesen tönkre…

– A francba! – pattant fel hirtelen Pete. – Azonnal el kell innen tűnnöd! Sheamus őrjárata lassan itt lesz!

– Őrjárat? – kérdeztem vissza.

– Út közben elmagyarázok mindent. Menjünk innen!

Bólintottam, s elindultunk. Messziről láttam a járőr csapatot, de elkerültük őket. Utána Josh lakása felé vettük az irányt. Útközben ígéretéhez híven elmesélte a részleteket. Sheamus miután átvette a főhadiszállást, minden vezetőt meglátogatott, akik a posztjuk megtartásáért cserébe fejet hajtottak neki, legalábbis kívülről ez látszott. Azóta ilyen járőr csapatok járnak a városban, hogyha véletlen felbukkan egy-egy olyan személy, aki a hatalmuk ellen van, akkor azt elhallgattassák. Nekem volt egy tippem, hogy igazából csak engem akartak megtalálni, hiszen nem látták a holt testemet… Arról pedig fogalma sem volt, hogy ki valójában Cy, így nála sem kereshetett.

– Peter Bell! – szólt a hátunk mögül egy hang. Peter megfordult, hogy lássa az érkezőt, de nekem nem kellett megfordulnom, hogy tudjam, ki az. – Látom összetalálkoztál egy régi jó barátoddal, igaz Hayate?

– Sheamus… – mondtam ki kelletlen a nevét. Megfordultam.

– Életben maradtál – mondta gúnyosan. Miután végigmért, elégedett mosolyra húzta a száját.

– Tudod. Piszok mázlim volt. – Magvontam a vállam, s merészen a szemébe néztem. Mellettem Pete egy szót sem tudott szólni. –Hallottam hírét az árulóimnak, szóval nem kell eldicsekedned vele. Jöttél, hogy befejezd a munkád, ha jól sejtem.

– Nagyobb büntetés neked az élet a tudattal, hogy mindent elvettem tőled, hogy mindenki elárult – mondta fölényesen. És igaza volt. Jobban fájt, hogy elvette tőlem a Főnixeket, mintha meghaltam volna… Legalábbis abban a percben, amikor Josh elhozott a kutyái elől, jobban fájt. De most… megrettentem a pillanatnyi gondolatra, hogy még elbúcsúzni sem tudok a vöröskétől, ami még jobban megrémített.

– Elbuktam – ismertem el. De nem tudhatta, hogy mire értem, mert annyi biztos, nem a csapatra értettem. Tényleg ennyire megkedveltem volna Josh-t? Kész őrültség.

– Tökéletes! – nevetett fel. – Nem is reméltem, hogy beismered! Gondolom a kicsi Cy gyerekkel vagy mostanság. Biztos odáig lehet érted, ha megmentett – mondta gúnyosan. – Bár nem értem, mit ehet rajtad.

– Ja. Szegénykém nagyon pofára fog esni, mire végre megszabadulok tőle.

– Ha ezt hallaná… – csóválta meg a fejét. – Tűnj el a városomból – mondta a szemembe nézve.

– Amint lehetőségem lesz rá, elhagyom.

 

Ahogy megérkeztem valami furcsa érzés fogott el. Azonnal Josh szobája felé vettem az irányt, hogy leellenőrizzem, hogy nincs-e baja. Közben szidtam az eget, nem, ez nem lehet szerelem… Halkan nyitotta be a szobájába.

Aludt, de rémálmok kínozták. Halkan nyöszörgött, forgolódott. Rettenetesen félt. Be akartam menni hozzá, de ahogy beléptem volna felriadt. Szemeiből folytak a könnyei és teljesen le volt izzadva. Néma sikolyra nyitotta az ajkait, de egy hang sem hagyta el a torkát. Szinte éreztem, ahogy összeszorul a szívem. Nekem itt nincs hely, csak magamat áltatnám vele… Kifordultam az ajtóból, s a szobám felé vettem az irányt. Hallottam magam mögött az ajtó nyílását, mire megpördültem. Josh állt az ajtóban. Kezében egy fegyver volt, és még így sötétben is láttam, hogy mennyire remegett a keze. Megkönnyebbülve engedte le a fegyvert.

– Ne mászkálj éjszaka! Még a végén kinyírlak! – sóhajtotta bosszúsan. De édes! Nem akart megölni.

– Pedig még a legjobb rész nem is tudod, máris dühös vagy! – kuncogtam fel. Érdekesen nézett rám, majd egy nagyot sóhajtott.

– Bűzlesz a cigarettától – vágott fancsali képet.

– Csak egy kicsit. Van ennél jobb!

– Téged le kéne kötözni – sóhajtotta, és a konyhába ment. Tejet tett fel melegedni, majd előbányászott két nagy bögrét. Kakaót tett a tejbe, majd ahogy felmelegedett kiöntötte a bögrékbe. Az egyiket nekem adta a másikat magánál tartotta és leült a kanapéra. – Hallgatlak – mondta nyugodtan. Vajon meddig marad nyugodt? Volt egy sejtésem, hogy nem sokáig. Leültem mellé.

– A parkban voltam és összetalálkoztam egy régi ismerőssel, aki elmesélte, hogy mi a helyzet. Vagyis mit látnak az emberek… Útközben összetalálkoztam Sheamus-szel – itt megálltam. Vártam a reakcióját, de nem reagált rá túlzottan. – Nem leszel mérges? – vontam fel a szemöldököm.

– Itt vagy, ezek szerint nem ölt meg. Mit akart?

– Azt akarja, hogy hagyjam el a várost. Azt mondtam neki, hogy el fogom hagyni, amint lesz rá lehetőségem…

– És? – kérdezte nyugodt hangon és beleivott a kakaójába. Hihetetlen, de hangjába máris visszatért az álmosság. Elmosolyodtam.

– Eszemben sincs – mosolyodtam el. Kezdtem érteni, hogy miért ragaszkodik ahhoz, hogy Főnixek maradjunk, és ne egy új csapatot hozzunk össze. Josh is elmosolyodott mellettem.

– Remélem, megtartod az ígéreted.

– Ígéret?

– A tiéd vagyok, cserébe saját kezűleg ölhetem meg Sheamus-t. Elfelejtetted?

– Ez máshogy hangzott akkor, nem gondolod? De rendben. Meghagyom neked a nagy falatot.

Bólintott. Még egy ideig csendben ültünk egy más mellett. Én elgondolkodva néztem az immáron üres bögrémet. El is felejtettem, hogy megígértem neki. Valahogy már természetesnek vettem, hogy ő fog golyót küldeni annak a szemétnek a fejébe. Pedig én ugyanúgy megérdemeltem volna tőle. Vajon, ha ennek az egésznek vége, én is szembe találom magam a pisztolya csövével? Ezt csak ő maga tudhatja.

– Engem is megölsz, ha ezzel végzünk? – kérdeztem halkan, de nem válaszolt. Ahogy felé fordultam, hirtelen a vállamnak dőlt. Elaludt.

Elmosolyodtam. Talán erre a kérdésre mégsem kéne választ kapnom. Letettem a bögrém és az ő ujjai közül is kivettem, majd felkaptam a karjaim közé. Megállapítottam, hogy túl könnyű, hiszen még így, hogy nem voltam a helyzet magaslatán, sem jelentett különösebb kihívást a súlya. A szobájában lefektettem, majd én is lefeküdtem.

 

Másnap délben keltem. Nyöszörögve másztam ki az ágyból. Iszonyatosan fájt a lábam a tegnap esti sétától. Már hallottam a fejemben, ahogy Josh morog velem. Kikeltem az ágyból és kibicegtem a konyhába, ahol az ebéd főtt. Josh rám nézett, mire hangosan felsóhajtott.

– Meg ne szólalj!

– Csak annyit akartam mondani, hogyha ennyire fáj, akkor használd azt a rohadt széket. Arra van – mutatott a terasz felé.

– Valami baj van? – kérdeztem halkan. Megrázta a fejét.

– Semmi. Csak eszembe jutott Max… Mostanában tartanánk a születésnapját és…

– Josh. A múlt elmúlt. Nem nézhetsz vissza örökké – szóltam közbe. Nem beszéltem hangosan, de így is elég volt, hogy elhallgasson. – Még rendbe teheted az életed.

– Átmentél lelki segélyszolgálatba? – kérdezte mosolyogva.

– Ja. Úgyis régen ki akartam már próbálni. Gondoltam lehetnél az első páciensem – kacsintottam felé mosolyogva.

– Inkább ne menj el annak – nevettet fel.

 

Az évforduló közelsége régi emlékeket hozott a felszínre, amik elszomorítottak. Talán ezért is voltam az elmúlt időszakban olyan hisztis. Jól esett, hogy Hayate azért törődött velem, de nem ringattam magam tévhitekbe. Nagyon is jól emlékeztem, hogy milyen valójában.

Az egyik tag talált valami érdekeset, így egy találkozót hívott össze. Azt mondta, hogy szeretné, ha a többiek is ott lennének, így őket is oda hívtam. Már épp indulni készültem, amikor Hayate megállított.

– Hová mész?

– Megbeszélésre. A drága csatlósaid beszélni akarnak velem – forgattam a szemeim. Semmi kedvem nem volt hozzá. – Miért? – néztem fel rá meglepetten.

– Csak – vonta meg a vállát. – Veled megyek. – A szemembe nézett, s láttam benne az eltökéltséget. Biztosan utánam jönne, így nem állíthattam meg. Felsóhajtottam.

– Már így is késésben vagyok és lent vár a taxi, de rendben. – Lefirkantottam a címet, majd a kezébe nyomtam. – Hívok neked taxit. Ott várunk, és valami normálisabb öltözéket vegyél magadra – mosolyodtam el, miközben végignéztem rajta.

– Nem kapok búcsúcsókot? – kérdezte csábítóan mosolyogva.

– Nem. – Ezzel bezártam az ajtót magam mögött.

 

Mire megérkeztem, már mindannyian ott voltak. Ezek aztán pontosak, mit ne mondjak! A tag, aki felhívott, nagyon dühösnek látszott. Elmondta, hogy tegnap este kapott egy hangüzenetet, ami szerinte elég érdekesnek bizonyult. Letette a telefonját és elindította. Hayate és Sheamus beszélgetése volt rajta, ami valószínűleg tegnap éjjel készült. Alig ért véget a felvétel, egy hatalmas jobbhorgot kaptam be a tagtól, s a földön terültem el.

– Átvertél minket!– ordította a tag, aki behúzott nekem. S bár a hangja, a modora és a tette haragot sugalltak, mégis azt éreztem, hogy megkönnyebbült. – Mégis hogy volt képed Hayate mögé bújni, miközben ő maga nem akarja újjáépíteni a csapatot?

– Lemaradtam valamiről?! – kérdezte Hayate. Bevágta az ajtót, akár egy dühödt bika, úgy lépdelt felénk. A kezét nyújtotta, hogy felsegítsen, de ellöktem. Nem volt rá szükségem, ezen felül csak felhívnánk a figyelmüket, hogy még mindig nem nyerte vissza az erejét.

– A saját lábadon állj meg először! – morogtam neki, hogy csak ő hallja. Ő csak megvonta a vállát, s kiegyenesedett. Felálltam, s kihúztam magam. – Magyarázattal tartozol nekik. Sheamus volt szíves és felvette a beszélgetéseteket, amit tegnap este ejtettetek meg. –De Sheamus miért küldte el a beszélgetést, pont ennek a tagnak és a többinek nem? Egy válasz jöhetett szóba: amiért Hayate ki fogja nyírni a tagot! De előbb bizonyítékot kell szereznem.

– Ja, hogy az– mosolyodott el. – Nyugalom. Ez is a terv része – nyugtatta meg őket. Nos, a tagot, aki miatt itt voltunk, nem nyugtatta meg. – Mindenről időben informálva lesztek, de Sheamus-nek úgy kell tudnia, hogy feladtam.

A beszélgetést egy rövid ideig folytatták, de Hayate gyorsan lezárta az egészet. Megfogta a kezem, majd maga után húzva eltűntünk a helyszínről. Haza akart vinni, de megtorpantam a kijáratnál. Úgy tűnt, hogy mindenki elment, de tudtam, hogy egy valaki még itt van. Arra vár, hogy elmenjünk, s ő jelenthessen Sheamus-nek. Nos, ezt nem fogjuk hagyni.

– Josh, mi…

– Menj egyedül. Nekem még egy kis dolgom akadt– mondtam, s megindultam.

– Dolgod? – értetlenkedett. – Előbb hazamegyünk és kezeljük azt a jobb horgot, már így is lilul! – morogta. Leintettem.

– Menj haza, mindjárt követlek. Addig is … – Elővettem a telefonját, és a kezébe adtam. – Ez legyen nálad. Fel foglak hívni, amit szeretném, ha hallanál. – Szólni akart valamit, de a szavába vágtam. – Nincs időnk! – Még mindig ellenkezni akart. Bosszúsan felsóhajtottam, hogy ennek mindig meg kell kapnia azt, amit akar! Megcsókoltam. – Itt a búcsúcsókod, csak menj már. – Szólni sem bírt a döbbenettől, így csak bólintott.

Fogott egy taxit, s hazament. Körbekémleltem, s kiszúrtam egy várakozó autót, nem messze a hátsó bejárattól. Sötétített hátsó üveg, s mintha várt volna valakit a sofőr. Tudom is, hogy kit! Odasétáltam, mire a sofőr kiszólt, hogy megérdeklődje mi a helyzet. Persze nem mondtam el neki, hanem azt, hogy majd Sheamus-nek jelentek. A pasi felszisszent, nem akart elvinni a vezérhez. Lehajoltam, s egy pisztolyt szegeztem a fejének. Rögtön megváltozott a hozzáállása.

Felhívattam vele Sheamus-t, s elmondattam vele, amit Hayate is elmondott neki, vagyis hogy Hayate elhagyja a várost. Ahogy letette a telefont leütöttem, s a csomagtartóba tettem. Felvettem a kabátját és a sapkáját. Pont időben. Megjelent a tag, s beült hátulra. Közben felhívtam az ősz hajút, hogy hallja a beszélgetésünket. A tag mesélni kezdett, töviről-hegyire és vissza, mindent eldalolt, amit Hayate mondott. Csak most láttam rajta, hogy mennyire hataloméhes volt.

– Jó, elég-elég – intettem le. Hangomat elváltoztattam, hogy ne ismerjen fel.– Nekem ez sok! – adtam a hülyét. – Különben is, a főnök beszélni akar veled, szóval kapcsold be az öved! – szóltam rá, s indítottam. A biztonság kedvéért lezártam az ajtókat.

Ahogy megérkeztünk a lakásomhoz, Hayate az utcán várt minket. Lehúztam az ablakot, mire ő mézes-mázos mosollyal behajolt, s üdvözölte a férfit. Megrökönyödöttségében köpni-nyelni nem tudott. Kétségbeesetten nézett rám, de amikor megpillantotta az arcom, csak még jobban lesápadt. Hebegett valamit, hogy nem az, mint aminek látszik. Hayate felemelte a telefonját, amin az én nevem virított. A férfi rájött, hogy innen nincs kiút. Két perc múlva megérkezett egy másik autó. Három tagbaszakadt fickó ugrott ki belőle, s Hayate felé sétáltak. Lepacsiztak egymással, majd a tag a hátsó ülésre pillantott, s elfintorodott. Helyet cseréltünk a vezetőjükkel.

– Ja, mielőtt elfelejtem! A csomagtartóban van a sofőr. Lehetőleg őt ne nyírjátok ki – néztem a fiúkra. Meglepetten néztem rám. Szinte hallottam azt a bizonyos, „miért” kérdést. A műszerfalra mutattam, amin a férfi volt karján két picike gyerekkel, a dátum pedig alig volt fél évesnél több. A tag, aki a fiúkat irányította bólintott.

Hayate mellé lépett az egyik fiatalabb fiú, és a nyakába csimpaszkodott. Valamit mondott az ősz hajúnak, de nem igazán értettem, mivel jobban lekötött Hayate szenvedő arckifejezése. De ahogy jött, úgy el is tűnt az arcáról. Nem akarta gyengének mutatni magát az emberei előtt, pedig ez nem gyengeség. Minden ember érez fájdalmat. Hayatéhoz léptem, miközben ő lebeszélte a részleteket a taggal, mintha valami meghívás félét tárgyaltak volna. A srác intett, majd beült az autóba. Követte a társait.

A derekára simítottam a kezem, s meghúztam egy picit magam felé. Értette a célzást. Átkarolta a vállam, s nekem dőlt. Mélyebbről vette a levegőt, mintha ez elmulasztotta volna a lábába nyilalló fájdalmat. A pólója alá csúsztattam a kezem, s finom mozdulatokkal simogatni kezdtem a bőrfelületet, amit értem. Egy rövid ideig így álltunk, majd Hayate megmozdult. Hozzám hajolt és az ajkaimra tapadt. Mosolyogva viszonoztam a csókot, s az arcára simítottam.

– Angyal vagy – súgta az ajkaimra.

– Néha előfordul, hogy rendes vagyok – kuncogtam. Elengedett, s ellépett tőlem.

– Na, menjünk fel és kezeljük le azt a monoklit!

Leültetett a nappaliba, majd hozott vizet és törülközőt. Felszakadt a szemöldököm, de nem volt vészes. Letisztította a sebet, majd borogatni kezdte az ütés helyét. Szemében bocsánatkérés csillogott, de nem mondott semmit. Végül kivettem a kezéből a rongyot és magam fogtam az arcomhoz. Egyedül azért engedtem neki, hogy enyhüljön a bűntudata. Bár magamban megkérdőjeleztem, hogy miért is érdekel ez engem.

Eldőltem a kanapén. A lábamat az ölébe tettem, mire méltatlankodni kezdett, hogy ő nem lábtartó, de hamar csendre intettem, mert miatta ütött meg az a tag. Látszólag én nyertem, így hátravetettem a fejem és lehunytam a szemeim.

A nappaliba besütött a kinti nap fénye, s én élvezettel szívtam magamba a beszűrődő napsugarakat. Hayate lassú, óvatos mozdulatokkal simogatni kezdte a bokámat, majd egyre fentebb haladt az anyagon. Élvezettel tűrtem, de nem adtam jelét, hogy élveztem volna. Felmászott hozzám és közel hajolt az arcomhoz. Direkt úgy helyezkedtem, hogy ne tudjon megcsókolni. Felnézve láttam a méltatlankodó kifejezését. Elmosolyodtam, de azért sem hagytam magam. Benyúlt az ingem alá és simogatni kezdte a mellkasomat, mire felnyögtem.

– Nem tudsz ellenállni nekem – súgta élvezettel teli hangon.

– Tévedsz. Neked, ellen tudok állni. A kezeid tevékenységének, már annyira nem – feleltem pimaszul vigyorogva. Nem akartam megadni neki a győzelem édes ízét.

– És mi a helyzet a farkammal?

– Kösz, de annak is ellen tudok állni.

– Én viszont neked, nem – súgta az ajkaimra és megcsókolt. Mikor adtam fel a védekezést? Fene se tudja! Olyan szenvedélyesen csókolt, hogy teljesen beleszédültem. A vállára simítottam és erősen megragadtam. – Eddig nem akartad – súgta a számba.

– Most akarsz, vagy nem? – kérdeztem sürgetően. A válasza egyértelműen igen volt.

 

Az ágyamban feküdtünk. Hayate a hátán feküdt és a mellkasára húzott. Elgondolkodva nézte a plafont, közben a hajammal játszott. Becsuktam a szemem és hallgattam a szívdobogását. Egyszerűen megnyugtatott. Az elmúlt időszakban ez volt az egyetlen dolog, ami állandónak bizonyult. Hayate ketyegője, ami mindig ugyanazt a ritmust verte.

– Ha te nem állsz a csapat élére, akkor ténylegesen széthullottunk volna, ugye ezt tudod? – kérdezte halkan.

– Most már igen – sóhajtottam. – Nem folytattad volna?

– Nem. Egyszerűen feladtam. Mindig is tudtam, hogy majd jön valaki és letaszít a „trónról”, de tegnap teljesen megváltozott a véleményem. Nem hagyhatom Sheamus-nek, hogy ezt tegye. Szóval… Köszönöm. – Elmosolyodott. – Lényegében nem változtál.

– Ezt hogy érted? – kérdeztem, s felnéztem az arcára. A nap sugarai nyaldosták az arcát és a csupasz mellkasát, igazán szexi látvány volt.

– Sheamus megfosztja az embereket a szabadságuktól. Én visszaadhatom a szabadságukat, ha visszaszerzem azt, ami az enyém volt. Ez nélküled most lehetetlen lenne. Vagyis véded az emberek jogait – simítottam meg az arcom.

– Sheamus helyett, egy másik bűnöző karmai közé adom a hatalmat. A rendőrök, csak ennyit látnak belőle.

– Te is így látod? – nézett a szemeimbe. Meglepődtem a kérdésen. Elfordítottam a tekintetem, majd felültem.

– Nem tudom… – Mélyen legbelül már nem láttam akkora szörnyetegnek, mint az elején. Ő így gyászolta a testvérét, egy új családot épített fel magának. Eltemette az érző oldalát és kegyetlenné vált, ahogy maga a világ is az. De ő sem volt olyan kegyetlen, mint amilyennek látszott, ugyan úgy a világ sem olyan kegyetlen, csak egyszerűen képtelen vagyunk meglátni a szebb oldalát.

 

Mivel bebizonyosodott, hogy Hayate is újra fel akarja támasztani a csapatot, így komolyabb tervekbe kezdtünk. Kívülről, s titokban belülről támadtuk őket, gyengepontokat, információkat keresve. A suliban poénból foglalkoztam hackeléssel, de nem foglalkoztam vele komolyabban. Valahogy a rendőri munkám mellett nem fért volna meg. De most igazán hasznát vettem.

Egyik este, Hayate egy haverjával elment állítása szerint beszélgetni. Viszont véletlen én vettem fel a telefonját, amikor felhívta a pasi. A beszélgetésből egyből rájöttem, hogy piálni mennek, nem csak egy egyszerű beszélgetésre, ahogy Hayate állította. Nem értettem, hogy mi értelme van eltitkolnia előlem. Nem voltam sem az anyja, sem a barátnője akinek mindenről be kell számolnia. Persze, jobban örültem volna, ha az igazságot mondta volna, de nem az én dolgom volt, hogy mit csinált. Ahogy letettem a telefont, Hayate kilépett a fürdőből. Kérdőn nézett rám, mire felmutattam a telefonját.

– Hívott a haverod, hogy igyekezz már – mondtam mosolyogva.

– És mondott még valamit? – kérdezte mintha valami rosszat akarna eltitkolni előlem. De még mindig nem értettem, hogy mi rossz lenne abban, hogy elmegy bulizni.

– Nem. – A kezébe nyomtam a telefont. – Jó szórakozást a bulihoz. – Mondtam a vállam felett.

– Akkor mégis mondott – sóhajtott fel.

– Most miért viselkedsz úgy, mintha baj lenne? Kikapcsolsz. Ebben mi a rossz? Rád fér.

Belekezdett egy mondatba, de elhallgatott. Legyintett egyet, majd elment felöltözni. Egy koptatott farmernadrágot vett fel, egy fekete izompólóval és bőrkabáttal. Az izompóló láttán elmosolyodtam, mivel azt még én hoztam, mondván, hogy fiatalosabban kéne öltözködnie. Amikor meglátta az első kérdése az volt, hogy otthon vannak-e nálam, de hamar ráerőltettem. Nem állítom, hogy nem tetszett a látvány. Pár perc múlva már a házban sem volt. Kicsit fellélegeztem. Mostanában teljesen kifordult önmagából és nem tudom, hogy hogyan kellene kezelnem ezt a Hayatét. De sajnos, nem fogok rájönni pár óra egyedül lét után, mégis megkönnyebbülés volt.

Lementem az éjjel-nappaliba, vettem néhány csomag chipset, majd otthon beraktam a plazma TVre egy filmet. Beburkolóztam egy takaróba, magamhoz vettem a tálat, s elindítottam a filmet. Nekem csak ilyenkor sikerült kikapcsolnom magam, nem gondolkodtam, csak néztem a filmet, s hagytam, hogy magába szívjon. A film egész jó volt, de többször nem néztem volna meg. Hajnali egy órát mutatott az óra, mikor végeztem a filmmel, de még mindig nem voltam álmos. A DVD-k közt keresgélni kezdtem egy másik film után. Hamar meg is találtam az újabb kiszemeltemet. Egy kis idő múltán elálmosodtam, de végig akartam nézni a filmet, így maradtam. Nem tudom, hogy mikor, de végül az álom győzedelmeskedett és elaludtam.

 

A buliról hajnali négykor estem haza. Bár a vége felé már nem ittam, de még jócskán volt bennem töltet, ahogy átléptem a küszöböt. Az eredeti terv az lett volna, hogy összeszedek valami kiscsajt és elfelejtem minden „fura” gondolatomat, ami Josh-sal kapcsolatos, hiszen eddig csak a szex miatt kezdtem ki férfiakkal. Azonban bármennyire próbálkoztam, sehogy sem akart összejönni a dolog. Nem a kinézetemmel volt a probléma, vagy a lányok hajlandóságán… Egyszerűen nem akartam. Rá kellett jönnöm: túlkésőn húztam be a kéziféket. Már beleszerettem Josh-ba. Apropó… merre van a ház tulaja?

Körbenéztem a lakásban. A nappaliban égett a TV, így arrafelé vettem az irányt. Az említett a kanapén ült, de már aludt. Óvatosan hozzá lépdeltem. Kivettem a kezéből a kapcsolót és kinyomtam a TV-t. Felkaptam a karjaim közé és elvittem a szobájába.

Lefeküdtem mellé és figyeltem, ahogy alszik. Egy ideig békésen aludt, viszont később összeszorította az ajkait és megfeszült a teste. Vajon minden éjjel rémálmok gyötrik? Megsimítottam az arcát, mire akár egy macska, belebújt a kezembe. Mosolyogva húztam közelebb, és átöleltem. Mi vesztenivalóm? Maximum reggel kidob az ágyából. Egy puszit nyomtam a homlokára, majd én is lassan elaludtam. Félálomban még éreztem, hogy elengedi magát a karjaim közt, majd sötétség.

Súgó Még nincs hozzászólás.