3. fejezet

 

A napok teltek. Unalmasan, egyhangúan. Eljártam az edzőterembe, ahol persze rögtön betalált pár alak, de pár ütés után ők is elhallgattak. Általában nem jöttek a közelembe. Amit hallottam a pletykákból, kirázta tőlem őket a hideg, nem is gond. Legalább nem kötnek belém. Naposabb napokon kiültem és inkább olvastam, olyankor nem vonzott az edzőterem bezártsága, borúsabb napokon ki sem dugtam az orrom onnan. Arra a napra emlékeztetett, amikor minden elkezdődött…

Egyik nap Fillin magával hívott, s kikérdezte, hogy kikről tudok valamit. Felsoroltam az összes banda nevet, mire teljesen elképedt. Mérlegelni kezdett, láttam az arcán, hogy forognak a fejében a kerekek. Nem volt benne biztos, hogy megéri beszélnem. Megvontam a vállam és beszélni kezdtem a Hollók helyzetéről. Ez érdekelte őt, még ha nem is mondta.

– A Hollók vezetője, Sheamus…

– Ha lehet, hanyagoljuk ezt a nevet, mert a falnak megyek – szúrtam közbe egy halvány mosollyal. Fillin szeme kétszeresére tágult. Nem látott még mosolyogni, ahogy senki más sem, pedig lassan itt vagyok egy hónapja.

– Van akit, még te sem állhatsz ki?! – hangosan felnevetett. – Most már biztos, hogy hozzánk tartozol!

– Hayate sem a kedvencem – szögeztem le haraggal a hangomban.

– Na, jó. Honnan tudsz ennyit rólunk? Tudod, hogy meg kéne, öljelek, amiért ennyit tudsz? – Felnevettem. Hangosan jóízűen kacagtam.

– Bocsi-bocsi, csak kissé röhejesen jött ki. Épp a kintiek túléléséért kérsz tőlem infót, miközben megfenyegetsz! – Letöröltem a könnycseppet a szememből, ami a nevetés folytán került a szemembe. Nézegettem a cseppeket, majd leráztam a kezemről. – Mit tennél, ha valaki megölné a testvéred, akit szeretsz? Még hozzá a szemed előtt, miközben nem tehetsz semmit? Mindent. Szó szerint mindent elvesz tőled az illető?

Nem válaszolt. Mérlegelt magában a helyes válasz után kutatva. Fogadok elsőre rávágta volna, hogy megölné az illetőt, de utána rájöhetett arra, amire én is: nem elég az élete. Szenvedni akarod látni. Nem érdekel, hogy milyen büntetést kapsz érte, nem érdekel, hogy a menny vagy a pokol vár. Egyszerűen revánsot akarsz venni rajta.

– Holnap meglátogat minket Hayate – jelentette ki Fillin. – Üzentem neki, hogy beszélni fog az új taggal, vagyis veled. – Elmerengve néztem rá. Sokkal emberibbnek tűnt, mint a többi ember, aki itt van. Tőlem biztosan… Még az előző kérdésem latolgatta.

– Nincs más választásom – mondtam, s leugrottam a tetőről, amin eddig ültem. Léptem párat, majd megfordultam. – A kérdésemre visszatérve: nem csak egyszerűen megölnéd. Kiélveznéd a halálát, sőt… még meg is nyújtanád. Aztán várhat a pokol, nem számítana.

 

Beléptem a beszélgető terembe. Egy privát szoba volt asztallal, két székkel a eszélgető partnerek számára, s az ajtóban az őr. Hayate intett az őrnek, hogy elmehet. Háttal ült nekem, gondolom azt hitte, hogy valami kis újoncot kell betörnie. Kihúztam a széket, majd felvágtam a lábaim az asztalra. Hayate döbbenten fordult meg, majd még jobban megdöbbent, ahogy meglátott engem.

– Josh?!

– Cy, ha kérhetem. Megszoktam már – mondtam a szokásos szenvtelen hangon. – Gondolom Fillin, már említette, hogy egész sokat tudok rólatok.

– Hogy kerültél te ide?

Felsóhajtottam. Ez hosszú mese lesz– gondoltam, s belekezdtem a mesébe. Mindent elmondtam neki, onnan kezdve, hogy Sheamus megjelent a lakásomban. Külön kitértem a lakosztályos részre. Jól szórakoztam az arcán. A szemei előtt látta az egész jelenetet, szerintem még ő maga is felizgult, amit nem sokkal később be is bizonyított. Egy hatalmasat nyelt, s ekkor észrevette, hogy játszom. Direkt részleteztem, hogy miként élvezkedett rajtam, az a rohadék.

– Jól szórakozol?

– A lehető legjobban! És ugyan, még nem is mondtam el a legjobb részeket!

– Nem érdekel, hogy Sheamus, hogy dugott meg! – csapott dühében az asztalra. Úgy néz ki, hogy nem szereti, ha játszanak vele. Bezzeg, amikor ő játszik…

– Csak azért tette meg, mert te nem. Legalábbis úgy nem, hogy én is élvezzem. Tájékoztatott róla, hogy milyen személyi hatalmi harcot vívtok.

– Arról is tájékoztatott, hogy… – kezdett bele, de félbeszakítottam.

– Megölte a társam a szemem előtt. – Hangomban egy cseppnyi érzelem sem volt. Ez megállította az éppen kitörni készülő Hayatét. – Rám kente, ezért ülök itt.

Súlyos csend állt be közénk. Semelyikünk nem szólalt meg, csak egymásra meredtünk. Hayate arcán többféle érzelem tükröződött. Végül elszakította a tekintetét és mellém lépett. Az asztalra ült, s megjelent az arcán egy gúnyos mosoly.

– Szerinted érdekel?

– Nem. Tudom, hogy rohadtul nem érdekel. Miért is érdekelne? Csak kétszer megdugtál, mert olyanod volt – mosolyodtam el. – Ha már nem akarsz tőlem semmit, akkor mennék is. – Ezzel felálltam, s az ajtóhoz indultam. Már a kilincset fogtam, mikor mögém lépett és visszahúzott.

– Most is olyanom van, szóval… – A nyakam hajlatába csókolt, majd végigharapdálta. – nem lenne kedved?

– Eltaláltad! – Kiszakítottam magam a karjai közül, s megpördültem. A testem árulónak bizonyult, mert élvezte Hayate érintését. Tagadhatatlanul élvezte, de szerencsére az ősz hajú nem vette észre.

 

Később újra az asztal két felénél ültünk. Hayate gazdagodott egy lila folttal a szeme alá, ahogy én is kaptam pár ütést, bár én megúsztam foltok nélkül. Elmosolyodtam. Hihetetlenül jó érzés volt, behúznom neki. Elnyúltam a széken, s rá néztem. Jobban megnézve, több mint jóképű volt. S hogy mióta nézem meg így a férfiakat? Mióta az egyik éjjelen arra ébredtem, hogy arról az éjszakáról képzelgek, a farkam pedig állt, mint a győzedelmi zászló.

– Tetszik? – kérdezte egy szexi mosolyt villantva.

– Tetszik, de csak a miatt a szép kis folt miatt, amit a szemed alá varázsoltam, varázslatos módon – vigyorogtam rá, s felmutattam az öklömet. Hülye leszek bevallani!

– Meg fogok sértődni!

– Nem izgat. – Megvontam a vállam, majd a szemébe néztem. – Sheamus fog győzni.

– Honnan veszed ezt? Erősebbek vagyunk nálunk! Az itteni viszonyok is bizonyítják! Csak ki kell nyitnod a szemed és meglátod! – Fellökte széket, s dühödten meredt rám.

– Pont erről beszélek. Egyre több embered kerül be a börtönbe, míg Sheamus emberei kint kószálnak. Szerintem a másik börtönben sincsenek túl sokan. Türelmesebb nálad, és ez erényére válhat. Te hirtelen haragú vagy, ami a vesztedet fogja okozni egyszer és a végén te is bekerülsz ide, ha nem rosszabb sorsra szánnak. Biztos vagyok benne, hogy Sheamus csak erre vár. Egy apró kis botlásra, hogy ide küldhessen. Emberei vannak a bíróságon, akik mindent úgy intéznek, ahogy ő akarja – halkan beszéltem, de a feszült csendben jól hallható volt a hangom.

– Ki tudlak vinni innen –törte meg a feszült légkört.

– Mintha ki akarnál vinni innen! – nevettem fel. – Különben meg, nem akarok tartozni neked… – fintorogtam.

– Ugyan, nekem aztán könnyen fizethetsz – mosolyodott el perverzül. Felálltam a székemből, s hozzá sétáltam. Megfogtam az ingét, s kissé meghúztam magam felé. Egyenesen a szájába beszéltem.

– Öld meg Sheamus-t, és a tiéd vagyok, minden tudásommal. Nem érdekel, mi lesz velem, ha holan végzi.

– Ugyan – súgta a számba, majd a fenekemre simított. – Így is az enyém vagy – mondta fellengzősen, majd megcsókolt. Nem kért engedélyt, csak átdugta a nyelvét a számba, s vad táncba hívta az enyém. Nem akartam viszonozni, de addig ingerelt, míg vissza nem csókoltam. Csatázni kezdtünk, amit végül én adtam fel. – Kiviszlek innen és megengedem, hogy te tedd tönkre. Viszont kérek egy kis honoráriumot. – Mondta, s az ingem alá simított.

– Küldd el azokat a rohadt őröket! Úgyis tudom, hogy a zsebedben vannak – súgtam kéjes hangon. Nem igaz, hogy ennyire vágyom egy kis szexre, hogy már be is indultam! – morogtam magamban.

Hayate elmosolyodott, majd egy kézmozdulattal elküldte az őröket az üveg mögül, utáltam a nézőközönséget. Pár perc múlva a falnak lökött, s tépni kezdte rólam az anyagot. Én a száját téptem viszonzásul, s vetkőztettem. Ahogy leszedte rólam a felsőm, a nyakamra tapadt, s szívni kezdte rajta a bőrt. Felhúztam, s megcsókoltam szenvedélyesen.

– Más vagy – állapította mag.

– A nyakamat hagyd békén – morogtam, többet nem fűztem a mondanivalójához. Elmosolyodott, s rögtön a lényegre tért.

Megfordított, s belém nyomta két ujját, mire hangosan felnyögtem. Hangosan nyögdécseltem, ahogy a kéjpontom simogatta. A fülemhez hajolt, s közben azt harapdálta. Sokáig kényeztetett, tágított, azonban éreztem a mozdulatain, hogy legszívesebben hagyná az egészet a francba. Most mégsem tette. Lassan nyomta belém merevségét. Fájt, de nem annyira, mint múltkor, amikor egyáltalán nem figyelt rám. Én meg szégyentelenül nyögdécseltem alatta, hajtogatva, hogy „még”. Vadul kezdett mozogni bennem, s csak az utolsó lökéseinél lassított a tempón, én pedig élveztem, mert élvezni akartam.

– Micsoda kéjenc lettél – súgta a fülembe, ahogy belém élvezett.

– Úgyis megdugtál volna, ha nem akartam volna… – ziháltam. Nyeltem egyet, majd folytattam. – És inkább élvezni akartam, mintsem élveztem – mondtam kihívóan. Válasz helyett, csak jó erősen rávágott a seggemre.

– Szemtelen is lettél! – nevetett jókedvűen.

– Telhetetlen is, ha érdekel – pillantottam hátra kajánul.

– Ó, szóval nem volt elég?

– Ó, szóval ennyit bírtál, tata – ismételtem meg a hangsúlyt, habár közel sem olyan élettelien, mint ő.

Elmosolyodott és egy erőset lökött rajtam, mire benn akadt a levegő. Gonosz mosoly szökött az arcára. Az asztalhoz akart vezetni, de én fordítottam az álláson és a falnak löktem. Meglepődve szisszent fel. Mielőtt szólni tudott volna letérdeltem elé és végignyaltam a farkán. Most rajta volt a sor, hogy a tüdejében rekedjen a levegő.

Az őrök bő óra múltán jöttek vissza. Mi akkorra már bőven végeztünk, sőt meg is beszéltünk mindent. Viszont nekem volt még egy másik tervem is, amiről Hayatének nem kellett előre tudnia. Mert ha az ígéretéhez híven minden héten meg fog látogatni, avagy engem visznek ki hozzá, akkor rá fog jönni, és iszonyatosan dühös lesz. Előre élveztem az arckifejezését. Elmosolyodtam, egyszerűen jó érzés volt, hogy húzhatom az agyát, és nem érdekelt, hogy utána meg fog büntetni. Mert meg fog.

– Megkérdezhetem, mi ez az idióta vigyor a képeden?

– Úgysem láthatod sokszor, szóval örülj. – Megvonta a vállát, majd a szemembe nézett.

– Ha hagyod, hogy hozzád érjenek, úgy megbüntetlek, hogy feküdni sem fogsz tudni. Megértetted? – kérdezte vészjósló hangon. Bólintottam. – Helyes. Az őrök hallgatni fognak rád bizonyos keretek közt. Beszélj meg velük minden konkrétabbat – mosolygott rám, majd kiment. Később jött az őr és elkísért a cellámba.

– Látom a főnök kedvébe jártál – horkantott az őr.

– Igen, szóval neked, kuss van, nem? – kérdeztem mosolyogva. – De előtte… El kell juttatnod a másik nagyobb börtönbe. A főnök terve, szerzek pár infót, majd visszajövök ide. Egy héten belül kell átkerülnöm természetesen. – Mondtam komolyan a férfinak, mire döbbenten nézett rám. Nem mondhat ellent a „főnök” tervének. Más kérdés, hogy nem az övé, de ez legyen az én problémám.

A tükörhöz sétáltam, s belenéztem. A nyakamra siklott a tekintetem, ahogy a kezem is. Egy hatalmas folt éktelenkedett rajta. Mégis sikerült a nyakamhoz férkőznie. Ezért tuti kinyírom…

– Hülye pöcs. Hogy néz ki a nyakam? – morogtam hangosan.

– Nekem szólt a „hülye pöcs”? – kérdezte az ajtómból Fillin, majd bejött a szobámba. Megpördültem. Végignézett rajtam, majd megakadt a szeme a nyakamon. – Az… ?

– Ha valaki hozzám ér, Hayate nem áll jót magáért – vontam meg a vállam.

– Azért jöttem, hogy megkérdezzem, hogy mi volt, de így…

– Olyanja volt. – Leültem az ágyamra, majd őt is hellyel kínáltam. – Gondolom rájöttél, hogy ismerjük egymást… Vagy is fogalmazzunk úgy, hogy nem vagyunk idegenek egymásnak.

– Szóval kint a szeretője voltál? – kérdezett rá diszkréten.

– Nem éppen – elfeküdtem az ágyon. –Tönkre fogom tenni Sheamus-t, ha tényleg kivisz.

– Erre mondtad, hogy a barátod ellensége a barátom? – Hosszan bólintottam. – Miért gyűlölöd?

– Miatta kerültem ide. Miatta lettem Cy. Miatta lettem lelki roncs – sóhajtottam.

– Akarod, hogy megvigasztaljalak? – kérdezte kéjes hanglejtéssel. Felnéztem rá, szemében és az arcán láttam, hogy teljesen komolyan gondolja.

– Bocs. A főnököd, már „megvigasztalt”. Plusz, szerintem szereted annyira a tökeid, hogy ne akarj velem cicázni.

Felnevetett, majd bólintott. Nem kívántam beavatni a tervembe, mert biztosan lebeszélt volna róla, ami persze nem sikerült volna, de könnyen Hayate fülébe juthatna. Ő pedig megállítana, amit egyelőre nem akarok, mivel el kell jutnom abba a másik börtönbe…

Harmadnapra az őr hajnalban megjelent a zárkámban, hogy elintézte, azonnal indulnunk kell. Elmosolyodtam, majd kipattantam az ágyból, s követtem az őrt. Hayate őrjöngeni fog. Erre a gondolatra mosolyogni kezdtem. Vajon milyen büntetésem lesz? Kíváncsi vagyok.

A másik börtönben hamar befogadtak a körükbe, s elfecsegték a titkaikat. Ennyire figyelmetlenek az emberek? Persze ott játszottam a szerepemet. Kedves, ártatlan, félénk fiú, akit Hayate juttatott a börtönbe, ezért a halálát kívánja és bármit megtenne. Ígértek fűt-fát, de addig nem maradtam, hogy beválthassák az ígéreteiket.

Csak kerüljön a kezeim közé az az édes kis nyaka. Meg fogja bánni, hogy egyáltalán megszületett az okos kis fejében ez az ötlet. Egy külön cellában ültem, s vártam, hogy végre meghozzák a kis kódorgót. Gyilkos szemekkel méregettem, de nem akart kinyílni az ajtó, pedig tudtam, hogy azon a napon viszik vissza. Kérésemre pedig ebbe a külön cellába. Az őrök tudtára adtam, hogy mit akarok, szóval nem fognak beleszólni, nem is mernének. Viszont most nem fogom elküldeni őket, nem adom meg ezt az örömöt.

Végre kinyílt az ajtó, de amit megláttam, az nem az volt, amire számítottam. Josh, avagy Cy – nem tudom, hogyan kéne hívnom –, sétált be az ajtón. Sétált? Táncolt be rajta, láttam a mozdulatain, hogy nekem tette magát, de most nem teperhetem le, pedig nagyon elgondolkodtam rajta. Ő pedig látta rajtam, hogy nehezen fogom vissza magam. Hazudtam volna, ha azt állítom, hogy nem nézett ki jól.

– Hol jártál? – kérdeztem fagyos hangon.

– El. Bekukkantottam a másik börtönbe is. Szörnyű a koszt és a cellák sem jobbak, mint itt. – Egyenesen a szemembe nézett. – Nem tetszik, hogy kihasználtam a hatalmad?

– Nem tetszik, hogy átvertél, bogaram.

– A „nyuszikám” jobban tetszene – jegyezte meg foghegyről. Bennem pedig felment a pumpa, de még nem hagytam robbanni. – Mérges vagy, nagyfőnök?

– Ohohó. Mérges? Az nem kifejezés! Mit csináltál ott?

– Nem hívsz „nyuszinak”?

– Josh.

– A nyuszik aranyosak, mint én.

– Minden vagy, csak aranyos nem! – kiáltottam rá, de egyáltalán nem félt már tőlem. – Cy! Válaszolj!

– Pedig aranyos is tudok ám lenni – mosolygott rám, s egy pillanatra visszatért a szemeibe az a régi srác, aki utánam nyomozott, s rettegett tőlem. Megfogtam az állát, s durván megcsókoltam. Szemei újra elzárkóztak mindenki elől, s átkarolta a nyakamat.

– Gyere nyuszi. Játszunk nyuszisat.

– Azt mondod, hogy nem fogok tudni állni?

– Ülni sem – súgtam vészjóslóan, s felpasszíroztam a falra. Harapni kezdtem a nyakát, mire végigfutott rajta a remegés. Végigcsókoltam a szájáig, s megcsókoltam. – Érd el, hogy akarjalak.

– Akarsz. Nem kell hozzá dolgoznom – feleselt vissza, s hozzám dörgölőzött.

– Akkor világosabb leszek. Szopj le, nyuszi – súgtam kéjesen. Letérdeltettem, majd kigomboltam a nadrágom. Felnézett rám, viszont a szemei elzárkóztak.

Lehunyta a szemét, majd elmosolyodott. Teljesen lehúzta rólam a nadrágot, s kezei közé vette a farkam. Először kínzó lassúsággal végignyalt rajta, közben az arcomat figyelte, de nem engedtem meg neki ezt az élvezetet, hogy láthassa, mennyire élvezem. Felsőbbrendűen néztem le rá. Bekapta, majd elkezdte szopni. Néha a nyelvével simogatta, amitől hangosan felnyögtem. Közben végig az arcom nézte, akár egy kéjenc. Hajába túrtam, s végigsimítottam a vörösre festett tincseken, amikre már ráfért volna egy festés. Nem is tudtam, hogy igazából barna haja van, de tetszett ez az új felismerés.

Durván felrántottam magamhoz, s a szájára tapadtam. Véresre haraptam az ajkait, ahogy ő is az alsó ajkam. Végül rájött, hogy nem tudja visszaadni, mert én duplán fizetem vissza az adósságát. Széttépte rajtam az inget, ami nem kicsit lepett meg. Meglepettségem alig tartott pár pillanatnál tovább, újra én vettem át az irányító szerepet. Az ágyra löktem, s én is leszaggattam róla a ruháit. Majd kap másikat, kit érdekel? Mosolygott, gonoszan, szinte teljesen más ember volt. Az ajkaimra tapadt, s szenvedélyesen megcsókolt, követelőzött, amit most az egyszer meg is adtam neki, de, csak mert én is akartam.

Harapdáltam, csókolgattam, szívogattam a bőrét kedvem szerint és most nem is ellenkezett. Mondjuk… megbánta volna. Kiszolgáltatta magát nekem, ami egészen imponált. Szégyentelenül, hangosan nyögdécselt alattam, mintha nem is lenne szégyenérzete. Lehet, hogy porrá zúztam, azon az éjjelen? Egy lökéssel beléhatoltam, mire felsikoltott. Arcán fájdalom suhant át, de nem szólalt meg, hogy álljak le. Talán épp ezért álltam meg.

– Nos. Lesz még ilyen kis kiruccanásod?

– N-nem – nyögte. – K- kérlek, ne törődj velem… – utalt arra, hogy megálltam. Megcsókoltam.

– Azt majd én eldöntöm – leheltem az ajkaira. A szemébe néztem, valami furcsát láttam bennük, de akkor nem foglalkoztam vele. A nyakát kezdtem csókolgatni, hagytam, hogy megszokjon. Egy hangos, jóleső sóhaj tört fel a torkából, mire megmozdítottam a csípőm. – Ha valamit akarsz, legközelebb szólj. Miért mentél oda?

– Infókat szerezni Sheamus-ről és a csapatáról. – Egy erőset löktem rajta, mire fájdalmasan felszisszent. Haragosan a szemébe néztem.

– Ne merd kiejteni annak a tagnak a nevét, miközben duglak! Értve? – Bólintott. Lesimítottam a derekára és simogatni kezdtem, de ez nem hozta túlzottan lázba. Elmosolyodtam majd a farkára simítottam. Na, ez már használt. – Mit derítettél ki?

– A másik börtönben van az összes Holló, aki egyáltalán börtönbe került. A bíró az ő kezében van. Mindegyik… Pár nap múlva merényletet akar ellened. – Jólesően felsóhajtott.

– Ja, az ma volt. Tovább – követeltem.

– A következő célpontjuk a harmadik körzet. Ő nem lesz ott, de a jobb keze igen. Elméletileg egy szőke, húsz évesnek tűnő srác lesz az. Ha őt elintézitek, akkor eléggé keresztbe tesztek nekik – mondta sóhajtozások-nyögdécselések közepette. Nem sokkal később megadta magát, s vele együtt én is elélveztem. Zihálva feküdtünk egymás mellett.

Szemem megakadt a kezén, pontosabban az ujjain. Egy gyűrű pihent a középső ujján. Megfogtam a kezét, majd lehúztam róla a gyűrűt. Egy különös motívum volt belevésve, de csak egy ócska kis gyűrű, bármelyik boltban kapható.

– Aki az én tulajdonom, nem hordhat ilyen ócskaságokat.

– Hogy... mi? – kérdezte zihálva. Fel sem fogta, hogy mit csináltam. – NE! – kiáltotta, de már eldobtam valamerre a gyűrűt. Szemei újra megváltoztak. Pánik költözött beléjük, s kétségbeesetten nyúlt a gyűrű után. Olyan hirtelen mozdult, hogy a földre esett. A gyűrűje után ugrott, mielőtt eltűnt volna örökre az egyik résben.

– Csak egy gyűrű. Ne nyavalyogj! – morogtam, s visszafeküdtem. A plafon bámultam, mire halk szipogást hallottam. Felültem, s döbbenten néztem rá. Ő sohasem sírt hangosan előttem, sőt szerintem mások előtt sem. – Cy? – kérdeztem óvatosan, de semmi választ nem kaptam. – Nyuszi? – Ismét semmi reakció. Felálltam, magamra kaptam az alsómat, majd hozzá lépdeltem, de még erre sem reagált, csak némán sírt és ölelte a gyűrűjét. – Josh? – kérdeztem végül, s a vállára simítottam. A sírás elhallgatott, s összébb húzta magát. Újra az a fiú volt előttem, aki rettegett tőlem.

– Mi- mindjárt összeszedem magam… – mondta könnyek közepette. Leguggoltam mellé, de elfordult tőlem. Felsóhajtottam. Most először tényleg szemétnek éreztem magam… Felvettem a karjaim közé, mire meglepetésében, még levegőt is elfelejtett venni. Lefektettem az ágyra, s ráhúztam a takarót.

– Hogy tudod elérni, hogy egy dögnek érezzem magam? – morogtam. Egy csókot nyomtam a hajába. – Bocs, már megint túllőttem a célon.

Nem válaszolt, sőt szerintem nem is hallotta, amit mondtam. Féloldalas mosolyra húztam a szám, egy kicsit emlékeztetett rá. Felidéztem pár képet a múltból, de hamar száműztem is őket. Már nem az vagyok, aki régen voltam. Azt a részem, már mélyen eltemettem magamban és nem is kívántam előásni. Különben sem lenne már ugyanaz, csak egy ócska zombi.

A vörös hajú álomba ringatta magát, én pedig idejét láttam távozni. Felöltöztem, ahogy a nyakkendőmet kötöttem, az alvóra pillantottam. Nem lehetett valami kellemes álma, mivel arca eltorzult, kényelmetlenül forgolódott. Kísérteties hasonlóságot vontam közöttük, ő is sokszor rémálmodott. Volt egy érzésem, hogy őt nem csak néha napján üldözik rémálmok. Hozzá léptem, és eltűrtem az arcából egy tincset, reszketett. Búcsúzásképpen egy csókot nyomtam a homlokára, majd ráterítettem a zakómat.

Kilépve utasítást adtam az őrnek, hogy Josh maradjon a zárkában két napig, büntetésképp. Lehet, hogy én megbüntettem, de ha nem látják (vagy hallják), az olyan, mintha meg sem tettem volna. Késő éjjel pedig nem hiszem, hogy bárki is hallhatta volna. Megigazítottam a nyakkendőmet, majd kisétáltam. Nem terveztem hagyni, hogy Sheamus elvegye a területeim.

 

[My Little Cop]

Súgó Még nincs hozzászólás.